Subaru Outback 2015

Dél Kaliforniában sikerült a lesifotósnak lencsevégre kapnia a ma még fóliába csomagolt új Subaru Outback 2015-ös modellt.

Az 1996-ban először megjelent, az akkor még Legacy-Outback néven induló Subaru típus -sorozatot most már a jelenlegi ötödik generációs Outback 2015 képviseli, amely majd valamikor a következő évben jelenik meg és már egy teljesen új modell lesz. (Tudva lévő, a 2013-as kiadás a 2010. évi Outback faceliftje volt.)

Miközben továbbra is rejtegetik az új dizájnt, a mellékelt képek azt sugallják, hogy a Subaru azért nem megy túl messzire

a megszokott formáktól, de azért felfedezhetünk néhány alapvető változást. Persze mondanom sem kell, hogy a négykerék-meghajtás továbbra is alapfelszereltség.

Az irányvonalon már látszik, hogy az új Outback a korábbi „suvosan” kissé vaskos vonalai mellett már kecsesebb megjelenést mutat. A prototípuson úgy tűnik, hogy meredekebben futó szélvédőt és korszerűbb projektor fényszórókat kapott. A motorháztetőn két markáns karakteres kiemelkedés húzódik végig. Ugyanakkor az Outback nem veszíti el teljesen az off-road stílusú gyökereit, az eredeti alsó hűtőmaszk és a tetőcsomagtartó itt is jól látható.
A kémfotósnak sikerült egy gyors pillantást vetni az új Outbackre belül is, felfedve egy dupla új krómgyűrűs műszeregységet, új légkondi szellőzőnyílásokat és a vastag karimájú sportkormányt nagy gombokkal és a már megszokott alu váltófüleket. Összességében azt mondhatjuk, hogy a Subaru, mint az új Legacyval, az Outback-al is megcélozta a prémium kategóriát.
A Subaru Outback 2015 alapváltozata valószínűleg a 2.5L 173 Le – s négyhengeressel jön ki, a 2 l-es dízellel, azonkívül beépíti a 2.0 l. turbo boxert 250 Le-vel, amely már az új Forester motorháztető alatt is bizonyított. A Subaru úgy tűnik nem kínálja az új Outbacket az előző 3,6 literes hathengeres motorral, de nem lennénk meglepve, ha a dízel- hibrid, v. az 1,6 benzin-hybrid is bővítené az opciós listát.
A Subaru bestsellere, az Outback crossover, már nem mint megemelt hasmagasságú Legacy, hanem mint önálló modell, 2000 óta kapható. De ebben a gyorsan mozgó, rendkívül népes szegmensben, amelybe benevezett, hamar elveszíthetné a pozícióját, ezért a nagy konkurencia miatt már kellett egy újabb, kifinomultabb kínálattal megjelenni a piacon.
A 2015 Subaru Outback 2014 januárban a Detroiti Autószalonon debütál, az értékesítés valószínű 2014 vége előtt kezdődik.

Gyűjtötte, fordtotta,Írta: Dr. Déry Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.