昴 Solterra 2022
Ma már minden autógyártó helyesen úgy döntött, eljött az ideje, hogy fenntarthatóbbá, kevésbé környezetszennyezővé tegyék az autózást a bolygónkon. Ezért az autógyárak több tucat elektromos járművet és tervet mutattak be már eddig is és várhatóan tovább nő a számuk a következő években. Ez a trend a Subarut is elérte, eljött az ideje egy EV megjelentetésének, a márka az első teljesen elektromos SUV-jával történelmet írva szállt be ebbe a szegmensbe, az eredményt Solterra-nak hívják. Európában 2022 nyarán került a szalonokba.
A nevét találóan a Sol és a Terra két latin szó (Nap és Föld) összevonásával alkották meg.
A Subaru a Solterrát a Toyotával együttműködve fejlesztette ki. A közös kutatásban, -fejlesztésben a Subaru a díjnyertes Subaru Global Platform (SGP) kialakításából levont tapasztalatokkal, a szimmetrikus AWD rendszerrel vett részt, a Toyota pedig az elektromos hajtáslánc-technológiában, valamint a biztonsági rendszerrel szállt be a fejlesztésbe, és azt vette át a Subaru (Toyota Safety Sence -> Subaru Safety Sence), amelyet egyébként a Subarunak házon belül kellett volna kifejlesztenie.
Ez az együttműködés üzleti szempontból sem meglepő, hiszen a Toyota néhány éve 20 százalékos tulajdoni részesedést szerzett a Subaru Corporationben.
A Subarunál a teljesen elektromos autók sora a vadonatúj 2022-es Subaru Solterra EV SUV-val kezdődik, de nyilván nemsokára sok más típus is követi.
Érdeklődve vártam a Solterra európai megjelenését, nemrég hozzánk is megérkezett, az Emil Frey autószalonban már megtekinthető, megvásárolható. Az Emil Frey jóvoltából a szalonban és az előkészítőben áttanulmányoztam ezt az újdonságot, mondhatom, nagyon elnyerte a tetszésemet. Az alábbiakban leírom a tapasztalataimat és az összegyűjtött adatokkal némi ismertetést is szeretnék nyújtani az autóról.
Érdemes körbejárni, hogy a járműpiacon a ma már egyre népszerűbb elektromos járműszegmensben az eddig megjelent autók közül hogyan akar a Solterra kitűnni, hiszen bizonyos tulajdonságokat már elvárunk azoktól az autóktól, amelyeknek az orrát a “Plejádok” (Fiastyúk) csillagai díszítik.
Természetesen Subaru módra, a már megszokott „subarus” sajátosságokkal. A Solterra a Subaru modellekben a már eddig is ismert jellemzőket, a szimmetrikus összkerékhajtást, a fejlett aktív/passzív biztonsági technológiát az elektromosság erejével ötvözi, valamint továbbra is biztosítja a hosszú élettartamot, megbízhatóságot és a biztonságos használatot. Ezekkel a tulajdonságokkal a Subaru egy olyan járművet alkotott, amely biztosan hamar meghódítja az elektromos autók iránt érdeklődőket.
A Solterra e-Subaru Global Platformra épült. A Gyár a Subaru Global Platformot a Subaru modellek teljesítményének és tartósságának maximalizálására fejlesztette ki, a biztonság, stabilitás, a menetkényelem, valamint a könnyű kezelhetőség növelése érdekében. Az összes Subaru típusnál a 2017-es modellévben vezette be.
A Subaru Global Platform kifejlesztésekor már előre, az elektromos autó tervezésére gondoltak, és mára ebből az alapból nőtt ki az e-Subaru Global Platform. A Subaru ezzel tökéletesítette a járművek padlója alatt elhelyezett akkumulátorcsomagok elhelyezését, az alacsony súlypont miatt ezzel is stabilabb és biztonságosabb autózást tett lehetővé.
Aki már valamennyire ismeri a Subarukat, tudja, hogy az összkerékhajtás csaknem minden modellnél alapfelszereltség. A Solterra a legelső elektromos jármű, amely bemutatja a Subaru ikonikus szimmetrikus összkerékhajtás képességeit. Az ilyen típusú képességek egy BEV-ben szokatlanok, ezért is a Solterra kiemelkedik a többi elektromos autók közül.
Belső
A Solterra belseje előkelő és futurisztikus, az autóba beülve olyan, mintha a jövőbe lépnénk be.
Rengeteg helyet kínál az utasoknak és a csomagoknak. Az utastér nem csak tágas, hanem igazán jól is néz ki. A műszerfal nem nyúlik be olyan mélyen az utastérbe, mint más autók esetében, és a burkolat nélküli műszerek csak tovább fokozzák a futurisztikus érzést. A műszercsoportot messze előre helyezték, meglepően közel a szélvédőhöz. Ez a head-up (HUD) kijelzőhöz hasonló hatást kelt, kényelmes, emiatt kevésbé kell átállítani a szem fókuszpontját amikor az útról a műszerfalon lévő műszerekre nézünk, kevesebb fejmozgást és természetesebb kormánypozíciót eredményez, ami valószínű kevésbé fárasztó lehet a hosszú utakon.
A bőrborítású, fűthető multifunkciós kormány minden irányban állítható, így könnyen találunk olyan beállítást, amikor a műszerek kényelmesen, jól leolvashatók.
A négy USB-port alapfelszereltség, ebből kettő a második sorhoz tartozik.
A jelenlegi Subaru modellekhez hasonlóan a műszerfal közepét egy nagy érintőképernyő uralja, a 12,3 hüvelykes, vízszintesen elhelyezett nagy felbontású képernyő, melyen szépen egymásra rakott érintésérzékeny gombsor helyezkedik el. A gombokkal, „haptikus” vezérlőkkel választhatók a különböző funkciók.
(Haptikus érintés azt jelenti, hogy választhatunk két opció közül. A gyorssal elég rövidebb ideig megérinteni valamit, míg a lassúval tényleg hosszú az érintés, ezek alapján különböző funkciókat hívhatunk elő.)
TomTom navigációval rendelkezik, a hatalmas érintőképernyőn pillanatok alatt megtörténik az adatbevitel, a jól látható gombok pedig a kormányon vagy a sebességváltó körül még egyszerűbbé teszik a kezelést és kompatibilis a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto applikációval. A rendszer könnyen használható, szép grafikával.
A Harman Kardon® prémium audiorendszert már megismertük a korábbi Outbackben, tizenkét hangszóróval a csendes környezetben tökéletes hangzással tölti be az utasteret.
A Subaru Care alkalmazással az okostelefonhoz való csatlakozás lehetővé teszi a távoli klímaszabályozást és a távoli zárást/nyitást, intelligens navigációt, távolról indíthatjuk a járművet.
Ha csak annyit mondunk, hogy “Hé Subaru fázom”, ezután kezeinket a kormányon tarthatjuk, a többit intézi a Solterra asszisztens, szépen felmelegíti az utasteret.
Hiányzik a megszokott kesztyűtartó, viszont a sebességváltó hiánya lehetővé tette, hogy a középkonzol alatt tárolóhelyet alakítsanak ki.
Az utaskabin fűtése az alacsony energiaigényű hőszivattyúval, hűtése klímaszabályozással történik.
A jó közérzetünket csak fokozzák a jó oldaltartású, elektromosan állítható első ülések, a vezetőoldali memóriás, elöl-hátul fűthetőek. Az állatvédők örülhetnek, a kárpitborítás kéttónusú StarTex, finom tapintású, vízlepergető szintetikus bőr. A behúzható napvédővel ellátott panorámás üvegtető még tágasabbá és világosabbá teszi a belső teret.
További kényelmet jelent a hátsó utasok számára a 80 fokban nyíló ajtók.
A belső tér térfogata tekintélyes, 3568 l. A laposabban dőlt hátsó üveg ellenére a Solterra valamivel több rakteret kínál, mint a Forester. Ez valószínűleg azért van, mert a Solterra az e-Subaru Platformnak köszönhetően nagy, lapos rakodópadlóval rendelkezik, amely két különböző magasságban helyezkedik el. Alaphelyzetben akár 800 l. csomagot is szállíthat, a 60/40 százalékos arányban osztott hátsó ülések lehajthatók, így 860 l rakteret kapunk. A hátsó nyílás 105 cm széles, hogy megkönnyítse a be- és kirakodást.
Minden Solterra tetősínekkel rendelkezik, hogy az aktív Subaru-tulajdonosok olyan sport- és egyéb felszereléseket is vihessenek magukkal, amelyek nem férnek el a csomagtartóban. A Subaru szerint a Solterrára egy tetőtéri kempingsátor is felszerelhető, akár 300 kg terheléssel – bár hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti azt, hogy az autó ezzel a súllyal közlekedhet is.
Külső
A Solterra a Subaru Dynamic X Solid formatervezési koncepció továbbfejlesztése, ahol a funkció egyesül a dizájnnal, de már megszoktuk, hogy a Subarunál a funkció mindig az első. A stílusa az éles vonalaival szögletesnek és aktívnak mondható, az alsó részeken a fekete műanyag borításai tartósságot és erőt sugároznak. Elöl a Subaru jellegzetes hatszögletű hűtőrácsát szorosan integrálták az első burkolatba, itt azonban csak üres panelnek tekintjük, mert a hagyományos hűtőrács szükségtelen az elektromos járműveken.
A vékony és széles „C” betű alakú LED-es fényszórók kiegészítik ezt a motívumot. Az alacsony alumínium motorháztető hozzájárul a SUV letisztult stílusához, aerodinamikai teljesítményéhez és kiváló előreláthatóságához, miközben megőrzi a gyalogosok ütközési biztonságát. Az első motortérben a csomagtér helyett ezt a területet az elülső villanymotor és a rajta ülő inverter foglalja el. Az első lökhárító mindkét oldalán légbeömlő nyílások találhatók, amelyek nem dizájn elemek, hanem hűtőlevegőt biztosítanak az akkumulátorcsomaghoz és a motorokhoz, és csökkentik az első kerekek körüli turbulenciát.
Összességében ezek az aerodinamikus elgondolások optimalizálják a légáramlást, csökkentik a fogyasztást és a szélzajt a kényelmes vezetés érdekében.
Oldalt a merész kerékív-borítások magabiztos kiállást biztosítanak, és vizuálisan is jelzik a jármű terepjáró képességét.
A kerekektől rövid első és hátsó túlnyúlások jellemzik, valamint az aerodinamikailag lejtős hátsó üvegen felül kettős légterelő, „ducktail” (kacsafarok) található.
Itt az okosan kialakított aerodinamikai forma miatt elhagyhatták a hátsó ablaktörlőt, ugyanis esőben haladva a hátsó szélvédő száraz marad. Viszont, ha áll az autó, természetesen ázik! Emiatt jobban örülnék egy hátsó ablaktörlőnek is.
A jármű hátulján a magasan fekvő kombinált lámpák körültekintő formatervezést bizonyító trapéz formájúak, a lámpatestek oldalai légdiffúzorként működnek.
Az egyedi, 20 colos könnyűfém keréktárcsák kifejezetten modern stílust mutatnak.
A karosszéria mérete 4690 x 1870 x 1650 mm.
A Solterra a 2850 mm-es tengelytávnak köszönhetően (az Outbacknél 2745 mm, a Foresternél 2670 mm-es) tágas belső teret kínál, a hátsó üléseknél bőséges lábteret tudtak kialakítani.
Biztonság
A többi Subaruhoz hasonlóan a Solterra is alapfelszereltségként kap egy teli kosárnyi fejlett biztonsági felszerelést.
Az aktív biztonsági funkciók egyik része az Subaru Safety Sence rendszer, amely magában foglalja az automatikus vészfékezést, holttérfigyelést, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető jelzéseket, a sávváltást segítő asszisztenst, az adaptív sebességtartó automatikát.
Az új biztonsági rendszer, amely már az Outbacken is bemutatkozott, a DriverFocus Distraction Mitigation System egy infravörös kamerát és arcfelismerő technológiát használ, felismeri a vezetőt, a vezető fáradtságát vagy figyelmetlenségét, hang- és vizuális figyelmeztetéseket ad, ha a megszokottól eltérő viselkedést tapasztal. Nem mellesleg a rendszer beállítja személyre szabottan a fűtést, tükröket, üléseket.
Meglepő módon a Solterra az első Subaru, amely 360 fokos térhatású kamerarendszert kapott, amely a fékeket is aktiválja, ha tolatás közben akadályba ütközik.
Szintén Subaru újdonság az alapfelszereltségű Safe Exit Assist rendszer, amely az autóból a biztonságos kiszállást segíti. Ez a technológia hang- és fényjelzéssel figyelmezteti az utasokat a gyalogosok, kerékpárosok vagy más járművek közeledéséről.
A standard többelemes LED-es fényszórók tartalmazzák a távolsági fényszóró asszisztenst, amely segíti a vezetőket, hogy maximalizálják a távolsági fényszórók használatát anélkül, hogy aggódniuk kellene a szembejövő forgalom veszélyeztetése miatt, a kanyarokat bevilágítja a kormány elfordítása szerint.
Passzív biztonság:
Az új SUV alapfelszereltsége a vezető és az utas első légzsákja, oldalsó függönylégzsákok, oldalsó medence/törzs légzsákok, valamint vezető és első utas térdlégzsákok. Újdonság a az első ülések közötti légzsák, amely biztosítja, hogy oldalirányú ütközés esetén a vezető és az utas feje ne ütődhessen egymásnak.
A Solterra váza, az új e-SUBARU Global Platform egyedülálló, amelyet úgy terveztek, hogy a Subarunál megszokott összkerékhajtási képességét, kiváló menetdinamikáját és a világelső passzív biztonságot adja. A kiváló merevséget a nagy szilárdságú acél fokozott felhasználással érték el, ez lehetővé teszi a vékonyabb tető oszlopok alkalmazását a kiváló kilátás érdekében és ezzel egyszerre éri el a súlycsökkentést, az ütközési biztonságot. Emellett csökkenti a zajt, a rezgést és növeli a merevséget (NVH: Noise, Vibration, and Harshness). Az új karosszéria nemcsak a járműben ülőket, hanem a BEV (Battery Electric Vehicle) nagyfeszültségű berendezéseit is védi. Ütközés esetén a terhelést, az ütközési energiát a jármű karosszériájának több részére átadó szerkezet hatékonyan nyeli el.
Terepre
A Solterra az elvárás szerint biztosítja a Subaru crossoverek (Outback, Forester, XV) tulajdonságait, így a márka szerelmesei az elektromos Subarura való átállással biztosan elégedettek lesznek ezekkel a képességekkel is. Az összkerékhajtás és a megfelelő hasmagasság jó kezdet, csakúgy, mint a jó raktér és belső stílusjegyek, amelyeket már mindenki ismer, aki az elmúlt néhány évben épített Subaru crossoverrel közlekedik.
A viszonylag rövid első és hátsó túlnyúlásával a Solterra 17,7 fokos megközelítési szöggel, 25,4 fokos indulási szöggel és 18,2 fokos áttörési szöggel rendelkezik – ez nem kimondottan az „igazi” terepjárók értéke, de elegendő ahhoz, hogy magabiztosan közlekedjünk néhány laza burkolatú erdei úton, lehetővé teszi olyan célpontok elérését is, ahová a hagyományos elektromos járművek általában nem tudnak eljutni.
A vadonatúj modell Grip Control funkcióval rendelkezik, amely lényegében egy alacsony sebességű tempomat, magában foglalja a Hill Ascent és Descent Assist funkciót, ezt a kétállású X-Mode kapcsolóval lehet aktiválni. Ez a rendszer a különösen meredek emelkedőn és lejtőn biztonságosan vezeti az autót. Emellett, lehetővé teszi, hogy biztonságosan haladjunk a laza köves, sáros utakon, miközben a stabilitásvezérlő szinte észrevétlenül azon dolgozik, hogy a Solterra orra mindig arra mutasson, amerre menni szeretnénk.
Fékalapú nyomatékvektorálást kínál, hogy az erőt kerekenként is továbbítsa a talajra, -utánozva a differenciálzárak működését-, így, ha esetenként az autó két kereke átlósan a levegőbe emelkedik, továbbra is lehetővé teszi az autó mozgatását.
A 21 cm hasmagasságával és az össz. 218 lóerős első és hátsó villanymotorjával a Solterra sokoldalúságát bizonyítja terepen és a városi vezetésben egyaránt.
Amellett, hogy a Subaru Symmetrical All Wheel Drive rendszere ennél a típusnál is alapfelszereltség, mindegyik Solterra standard “StarDrive” teljesítményvezérléssel, X-Mode tapadásvezérléssel rendelkezik.
A Solterra Star Drive teljes mértékben lehetővé teszi a két elektromos motor gyors reagálását és azt a képességet, hogy szükség szerint osztja a hajtóerőt az első és a hátsó tengely között. Ennek köszönhetően a legtöbbet tudja kihozni az egyes kerekek elérhető maximális tapadásából.
A Subaru vezérigazgatója, Tomomi Nakamura a Solterra globális bemutatkozása alkalmával azt mondta: “Remélem, tesztelni fog, és összehasonlítja a Solterrát más elektromos járművekkel. Más elektromos járművek jól haladnak aszfaltozott városi utakon, de érezni fogja a különbséget, ha egyenetlen utakon halad a Solterrával”
Motor
A két, állandó mágneses AC (váltóáramú) szinkronmotor egyenként 109 Le, együttes teljesítménye 218 LE és 343 mkp az össz.
forgatónyomatékuk.
A Solterra nagy kapacitású lítium-ion folyadékhűtéses akkumulátorcsomagja elég jól kihasználható hatótávolságot biztosít. A gyár szerint a becsült hatótáv több mint 400 km.
Az autó jobb, gazdaságosabb használatához itt is beépítették az SI-Drive motorvezérlési alkalmazást.
A 100 km/ó sebességet 6,9 sec. alatt éri el. Az AWD változtatható nyomatékelosztás 40/60 %-os arányban tudja osztani a teljesítményt az első/hátsó tengelyre erős gyorsításkor, így egy hátsókerék-hajtáshoz hasonló lesz a tapadás, fékezéskor pedig 70/30-as elosztást ad az alulkormányzottság minimalizálása érdekében.
Az Eco mód az ellenkezője, csökkenti a fogyasztott energiát, ezzel növekszik a megtehető távolság, az akkumulátor kapacitása hosszabb ideig kitart.
A regeneratív fékezésnek négy fokozata van, amelyek a kormánykerék hátuljára szerelt karokkal választhatók. A legnagyobb regenerálódás érdekében van egy gomb a kormányon az S-Pedal mód bekapcsolásához. Ez intenzív fékezést produkál, ezzel lehetővé válik az egypedálos vezetés, -némi hozzászokást igényel-, de emellett természetesen továbbra is a fékpedált kell használni a Solterra teljes leállításához.
Akkumulátor
A Solterra 71,4 kWh kapacitású, 355,2 voltos feszültségű, 96 cellából álló lítium-ion akkumulátort használ. Tölthető AC max. 6,6 kW-al és DC töltővel max. 150 kW árammal.
Mint minden elektromos jármű, a Solterra is kompatibilis az 1-es és a 2-es szintű töltéssel, valamint az egyenáramú (DC) gyorstöltéssel. Az akkumulátor fél óra alatt 80 százalékra tölthető fel egyenáramú gyorstöltéssel.
A Solterra infotainment rendszere lehetővé teszi, hogy olyan alkalmazásokat használjunk, amelyek segítenek a töltőállomások megtalálásában, és csatlakozik az országban található, csaknem 2000 nyilvános töltőállomáshoz, amelyek száma folyamatosan szaporodik. Budapesten és Pest megyében viszonylag jó az ellátottság 788 darabbal.
A Subaru EV-t az éjszakai töltéssel csakúgy, mint egy okostelefont, egyszerűen csatlakoztathatjuk a normál fali konnektorhoz a mellékelt 1. szintű 220 V-os töltővel, és minden reggel nyugodtan indulhatunk el otthonról azzal a tudattal, hogy a tele akkumulátorral 450 km-en belül bárhová elérhetünk.
Még gyorsabb töltést érhetünk el egy 2-es szintű 230 V-os töltővel, ezzel 9 óra alatt töltődik fel az akkumulátorunk.
A 3-as szintű egyenáramú (DC) gyorstöltő állomások a legerősebb töltési technológiával az ország erre kijelölt helyein állnak rendelkezésre. Ezzel a gyorstöltéssel (150kW) a feltöltés 80%-ig fél órát vesz igénybe.
A Solterra akkumulátora még 10 év után is megtartja a kapacitásának 90 százalékát!
Futómű
Az új, optimálisan hangolt futómű elöl MacPherson rugóstagokkal és hátul kettős lengőkarokkal rendelkezik. A stabilitáshoz hozzájárul még az alacsony súlypontja is, amely körülbelül 8 cm-el van lejjebb, mint a Foresteré.
Sebességfüggő, elektromos rásegítésű a kormány.
Végszó:
Azok a vásárlók, akik türelmesen vártak márkájuk elektromos autójára, biztosak lehetnek abban, hogy a Solterra beváltja a hozzá fűzött elvárásokat, mint például a Foresterek és az Outbackek képességeinek többségét, csak sokkal tisztábban és halkabban és nem utolsó sorban sokkal olcsóbban fogja teljesíteni.
A Subaru EV-vel bő ráhagyással 450 km-en belül bárhová megyünk, az akkumulátor áramforrása egész úton kitart. Nyilván a Solterra téli használata csökkentheti ezt a hatótávot, különösen, ha a klímaberendezést használjuk és bekapcsoljuk az ülésfűtést.
Ha az akkukat egy éjszaka otthon töltjük fel a fali konnektorból, különösen, ha a tetőn napelemünk van, akkor várhatóan minimális árat kell kifizetnünk a teljes töltésért, ami még a leghatékonyabb belsőégésű motorral összehasonlítva is óriási megtakarítást jelent. Az energiaár egyre magasabb, a napelemes előállítás egyre olcsóbb, és várhatóan az e-járművek ára is az idők folyamán csökkenni fog. Az autógyártás az évek folyamán az elektromos autók felé tolódik.
A zéró emissziós járművek benzinár megtakarítása és környezeti előnyei nyilvánvalóak, de vannak más okok is, amelyek miatt a Subaru EV-t tartani kifizetődő lehet. Az adókedvezményektől a csökkentett karbantartási költségeken át a Solterra vásárlása okos befektetés lehet az előttünk álló hosszú évekre. Nincs szükség olajcserére, gyakori szervizre.
De nem szabad elfelejteni, hogy bár az elektromos Subaru jelentős összegeket takaríthat meg a használat, karbantartás során, továbbra is ügyelni kell az egyéb alapvető karbantartásokra, mint például a gumiabroncsok kopása, a fékbetétek, az ablaktörlő lapátok és egyéb, elhasználódó vagy rendszeres szervizelést igénylő elemekre.
A hatékony, nagy teljesítményű Solterra használata a legjobb módja annak, hogy élvezhessük mindazt, amit a természet kínál, miközben megnyugtató tudat, hogy emellett megvédjük a környezetünket!
Igaz, hogy ez a gyár első elektromos autója, de a 2023-as Solterra valójában továbbra is egy Subaru. Nyilván megbízhatunk ebben az autóban is, tudva, hogy az elmúlt 10 évben eladott Subaruk 96%-a még ma is úton van, több, mint bármely más márka az autós iparágban! Az Emil Frey autószalonban már megtekinthető, megvásárolható a Solterra.
Comfort felszereltség, kiemelt jellemzők:
- 360°-os panorámamonitor (digitális rendszer)
- Adaptív sebességtartó automatika
- 18” könnyűfém keréktárcsák dísztárcsával
- Sávkövető automatika és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer
- Parkolássegítő rendszer automatikus ütközéselkerülő fékezéssel
- Ütközésmegelőző rendszer proaktív vezetési asszisztenssel
- Vészhelyzeti automata fékezőrendszer vezetőfigyelő kamerával
- Subaru Care – Csatlakoztatott szolgáltatások
- 7″ színes TFT multiinformációs kijelző
- Apple CarPlay és Android Auto infotainment rendszer 12,3” Full HD kijelzővel
- Audiorendszer 6 hangszóróval
- Elektromosan állítható vezetőülés deréktámasszal
- Beépített / felhőalapú hibrid navigációs rendszer
- Ülésfűtés elöl
- Adaptív távolsági fényszórók
- Elektromos mozgatású csomagtérajtó
- Kulcs nélküli ajtónyitás
- LED mátrix fényszórók dinamikus magasságállítással
Platinum felszereltség, kiemelt jellemzők (Comfort felszereltségen felül):
- 20” könnyűfém keréktárcsák
- Riasztóberendezés kettős reteszelésű központi zárral és üvegtörés érzékelővel
- HARMAN / KARDON audiorendszer 11 hangszóróval
- Elektromosan állítható első utasülés
- Kormányfűtés
- Szintetikus bőrrel borított ülések
- Tolatáskor automatikusan lehajló külső tükrök memória funkcióval
Platinum Plus felszereltség, kiemelt jellemzők (Platinum felszereltségen felül):
- Panorámatető elektromos árnyékolóval
Árak:
A szerkesztő megjegyzése: Az írás, a vélemény saját, a gyártótól, Importőrtől nem támogatott!
Írta, képek: Dr. Déry Péter
Forrás: subaru.hu, emilfrey.hu, subaru.com