SUBARU OUTBACK 2023 Eu BEMUTATÁSA ÉS TESZT

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Subaru Outback megjelenése óta töretlenül nagy sikernek örvend. Az 1991-es kombi Legacyk néhány példánya légrugókkal szerelt kiadás volt, amelyeknek a hasmagasságát 150-ről 195 mm-re lehetett megemelni. Amikor 2000-ben megszűntek a légrugós Legacyk, addigra már választható volt a piacon az emelt hasmagasságú, akkor még Legacy Outback néven kiadott világelső SUV, amely 20 cm hasmagassággal rendelkezett. Olyan időben jelent meg, amikor még kisbusz volt a divat és ez az emelt hasú autó még furcsa volt a piacon. A családok akkoriban nagyon elégedettek voltak a nagyobb kombi autókkal is, de amikor az Outback 1994-ben debütált, nagy érdeklődést keltett, az évek során több százezer család köszönhette az Outbacknek az aktív, kirándulós életmódját.
Az Outback elindítása óta még mindig népszerű, köszönhetően többek között a Crocodile Dundee filmeknek (azaz Paul Hogan-nek), amikor még Dundee Outback-el menekült az üldözői elől.


Paul Hogan hirdetések a Legacy Outback 1995-2002 kiadáshoz

Részvétele a népszerűsítésben az Outback megjelenése óta, ma már a sok eltelt év után feledésbe merült, mivel gyakorlatilag azonnal sláger lett azok között, akik nem szimpatizálnak a terepjárókkal, de vágynak az utcai autóknak némi terepjáró képességére is. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy az Outback a Subaru autógyártó legkedveltebb, legkelendőbb modellje lesz. Most, 26 évvel később a Subaru Outback sikerét bizonyítja, hogy a 2020-ban megjelent autó már a hatodik generáció.
Ilyen nagy érdeklődéssel érthető a Subaru viszonylag konzervatív hozzáállása az új 2020-as modellhez. A külsőben történt szerény esztétikai változtatásokkal, de komolyabb technológiai fejlesztésekkel, a modernebb, erősebb motorokkal és a számtalan életminőség-javítással mára még jobbá tették ezt a népszerű autót.

Az 1995-ös első generáció elindításától kezdve a már piacon lévő 2020-as modellig az Outback kétmillió eladott darabbal a Subaru legkelendőbb modellje.
Az amerikai piacon 2019-2020-ban került a kereskedőkhöz az autó, Európába csak 2022 -ben érkezett meg.

Mielőtt megjelenik a piacon az új típus, a piackutatók, mérnökök hada dolgozik az új elképzelésen, terveken. Hogy körülbelüli fogalmunk legyen, milyen sokrétű munka előzi meg az új Outback megjelenését, érdemes nagyjából megismerni a megelőző munkálatokat.

Még a tervezési munka megkezdése előtt a tervezőket megismertetik az előtanulmányokkal, ismertetik velük a piackutatásra, a népességszaporulatra, a közgazdasági mutatókra, a társadalmi változásokra, a korcsoportok megoszlására, az igényekre és a divatáramlatokra vonatkozó adatokat. Megállapítják a költség-előirányzatot. Ezt követi az új autó első felvázolása, azután hónapokon át a gyártmányfejlesztők, konstruktőrök, mérnökök véget nem érő értekezleteken alakítják ki a szerkesztés alapelveit. A mérnökök – együttműködve a konstruktőrökkel – elkészítik az energia-programtervet, miközben a tervező csak rajzolgat, az autó körvonalait tervezi. De hamarosan belemerülnek a részletekbe, és megszületik az új kocsi külalakja. A munka során azonban nyilván kételyek támadhatnak és ezek megoldására ötletek születnek. A vállalaton belül sok százan dolgoznak a legfelsőbb szintű menedzser irányításával az új kocsi kifejlesztésén.
Többször megváltoztathatják a konstrukció részleteit, néha racionálisan, máskor csak ösztönösen. Végül elkezdődhet a próbák korszaka, majd megkapják a vezetőség jóváhagyását, megkezdődhet a gyártás, s legvégül megjelenik a színen a termelési osztály. Ezen a napon pedig, a kemény hónapok után már jócskán előre haladtak a gyártmánytervezéssel, az Outbacknek a legkényesebb próbát kell kiállnia, a prototípus nyilvános bemutatója után egészben elfogadják, vagy egyes részleteken változtatnak.

Igaz, hogy az új Outback végső külalakjában nagyobb változtatást vártunk, de Japánban a döntéshozók nagyon alaposan megnézték az előző Outback DNS-ét, és nem változtatták meg azt, amit az Outback tulajdonosok már megszerettek.

A 2020-as hatodik generációs Subaru Outback külsőleg nem sokat változott az előzőhez képest, de a mai típus nagyon más, mint a 26 évvel ezelőtti. Valószínű, hogy Crocodile Dundee elismerően bólintana a most kiadott Outback láttán.

Ma már sokkal nagyobb a verseny a crossover térben, és a vásárlók sokkal igényesebbek lettek. És éppen emiatt az Outbacknek is nagyot kellett lépnie a fejlesztésben a korona megtartása érdekében.
A hatodik generációs Outback gazdagabb technológiával, a legbiztonságosabb, legjobb széria, amely valaha is kijött a gyárból.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az új Outbacket az Emil Frey Subaru Hungary jóvoltából kipróbálhattam,  a tapasztalataimat néhány oldalon szeretném megosztani a Subaru iránt érdeklődőkkel.

Igaz, ez az autó Amerikában már tavaly megjelent, de Európába csak most jutott el, így hazánkba is csak néhány napja érkezett meg.

Belső

Az újratervezés ellenére a külső változások annyira finomak, hogy a valódi változásról az első mély benyomást csak a kabinba való belépéskor kapjuk, ahol a Subaru a letisztultabb belsővel frissítette a műszerfal elrendezését.
Rögtön szembetűnik a teljesen új, 11,6 hüvelykes, Full HD multimédiás kijelző, a legnagyobb, legfejlettebb információs és szórakoztató képernyő, amely valaha a Subaruban bemutatkozott. Az okostelefonokhoz hasonlóan az alkalmazásikonok személyes preferenciák alapján is mozgathatók és konfigurálhatók.
A Subaru STARLINK gépjármű-technológiája már-már pilótafülke-élményt nyújt, a járművezető egy nagy érintőképernyős kijelzőn vezérelheti a szórakoztató- és a jármű beállításokat.

Megszűnt a gombok sokasága a középső részben, a közép konzolon, a Subaru egyesítette a vezérlők és a gombok nagy részét. Az Outbackben egy elegáns elrendezésű, álló tájolású, táblagép-stílusú infotainment képernyő jelenik meg, frissített Starlink operációs rendszerrel. A nagy, új kijelző ellenére a Subaru megtartotta a hagyományos kezelőszerveket a legfontosabb funkciókhoz, a rádió, a hangerő és a hőmérséklet beállítására, a könnyebb kezelhetőség végett itt megmaradtak a gombok.
A képernyőn a navigáció, az autóinformációk és az egyéb elsődleges funkciók a központi részt foglalják el, a felső és alsó rész kisebb zónái a klímaberendezések, ülésfűtés és a gyakran használt segédprogramok számára vannak fenntartva. A tetején egy vékony sáv található, itt lehet válogatni a légkondi, forgalmi, jármű- és egyéb pillanatnyi információk között. A Subaru két független processzort használ – az egyiket az infotainment funkciókhoz, a másikat a légkondicionáló szabályozáshoz, a gyors, azonnali reakciók és a pontos beállítás biztosítására. A márka új kijelzője jóval gyorsabb reakciójú, mint az elődje. Ez a felület olyan tervezésű, amely nagyon könnyen átlátható, kevés tanulás után elég egyértelműen kezelhető. A Subaru rendszere fantasztikus, nagy, színes ikonokat használ, amelyek egyszerűen megtalálhatók és áttekinthetők. A teljes panel testreszabható az ikonok elrendezésével, lehetővé téve, hogy a nagy panelt aszerint rendezzük át, amire szükségünk van. Kiválasztva a navigációval felszerelt egységet a legfelső szegmenseknél, a térkép úgy bővíthető, hogy kitöltse a teljes képernyőt. Lehet, hogy egy kis ideig tart, míg megismerkedünk a testreszabásával, de ha ezen túljutnak, a tulajdonosok képesek lesznek létrehozni a járművükre egyedi képernyőt, amely a legjobban megfelel nekik, ugyanúgy, mint egy személyes mobil telefon.


A képernyőn haptikus vezérlőkkel választhatók funkciók.
(Haptikus érintés azt jelenti, hogy választhatunk két opció közül. A gyorssal elég rövidebb ideig megérinteni valamit, míg a lassúval tényleg hosszú az érintés, ezek alapján különböző funkciókat hívhatunk elő.)

Új képernyős vezérlőket alkalmaztak az audio-, légkondi-, X-MODE- és járműfunkciók beállításához, a kommunikáció a Near Field Communication (NFC) alapján működik.

(NFC az egymás közelségében lévő eszközök között biztosít kapcsolatot, saját áramforrásuk révén, vagy akár a bejövő rádiójel energiáját felhasználva lekérdezéseket képesek fogadni és adatokat továbbítani, valamint alkalmas az eszközök közötti azonosítási folyamat pl. mobiltelefon – headset elvégzésére.)

Az összes 2021-es Outback a szokásos Android Auto-val és az Apple CarPlay -el érkezik, amely bővült egy arcfelismerő, fáradtság figyelő rendszerrel, ez a Driver Focus.

Driver Focus olyan felügyeleti rendszer, amely infravörös érzékelőket és arcfelismerő szoftvert használ.

A 12 Harman GreenEdge ™ nagy hatásfokú hangszórók + 1 mélynyomó a Harman Kardon® audio rendszerben működnek, Clari-Fi ™ tömörített hangvisszanyerési technológiával, kiváló hangzást biztosítanak.
(A tömörített hang nem hangzik jól. Ezért a Harman által kidolgozott Clari-Fi rendszer azonnal korrigálja a hullámforma hiányosságait a meglévő zenei információk és a hangforrás minősége alapján. Harman, a csúcstechnológia mögött álló cég együttműködik néhány autógyártóval, hogy ez a prémium audiorendszer a Subaruhoz is eljusson. A rendszer tisztán és szépen szól.)

TomTom® navigáció hang utasítással is vezérelhető, a térkép hároméves ingyenes frissítési lehetőséget kapott. A kijelző álló tájolása a térképnél azt jelenti, hogy a TomTom által meghajtott navigációs térkép megnyúlhat, így az út folyamán a térképen nagyobb területet lehet belátni.

A nagy multimédiás képernyőt új többrétegű műszerfal övezi, amely puha tapintású, valódi dupla varrással díszített a jobb megjelenés miatt. A borító anyag és varrás ugyanolyan színkombinációval rendelkezik, mint az ülések és az ajtókeret, hogy egységes harmóniát adjon. 

A belsőépítész a tágas, elegáns környezet kialakítása érdekében szélesebb szélvédőt és hosszú vonalakat használt a műszerfal középpontjától az ajtókig, az Outback Platinum felszereltségnél luxus anyagfelhasználást, köztük a Nappa bőrt, a pillérek nagy fényességű fekete lakkozását, krómozott ajtófogantyúkat és selymes tónusú oldalsó tükröket alkalmazott.

A váltó feljebb került, a pohártartók most a középkonzol doboz közelében találhatók. Az ajtózsebek, a középső konzol, kartámasz rakodótere tágas pakolóhely, a fedele kényelmes támaszt nyújt a kar pihentetésére.

A Platinum modelleknél  fűtött első-hátsó üléseket és fűtött kormánykereket adnak a standard felszereltség mellett.

Ülésfűtés

Kormánykerék fűtés

A vezető ülést motoros, memóriával ellátott, 10 féle irányban állítható, derék támasszal, mindkét első ülést három fokozatban állítható fűtéssel szerelték. A fűthető hátsó ülésen utazók pedig állítható szellőzőnyílásokat és két USB-portot kapnak, a háttámla dőlésszöge állítható.

A személyes elektronikus eszközök tápellátásához és párosításához összesen négy USB port és két 12 voltos egyenáramú aljzat áll rendelkezésre az utastérben és egy a csomagtartóban, a könnyebb hozzáférhetőség végett.

Az Outback kényelmét a hátsó utasok számára optimalizálták a fej, a váll és a lábtér növelésével. A hátsó lábtér 3,6 cm-el, a fejtér pedig fél cm-el nőtt. Az utastér össztérfogata 25,5 liter növekedést mutat a nyitható tető nélküli modelleken, és 31 l. az üvegtetős modelleken.

Az utastér praktikusan kialakított hely, a vezetés során fáradság nélkül lehet itt akár több órát is eltölteni.

Külső

Kívülről az új Outback nagyon ismerősnek tűnik. Annak ellenére, hogy a Subaru teljesen újratervezte az Outback-et, az új Subaru Global Platformra (SGP) költözött merevebb architektúrával, új motorokkal és jobb üzemanyag felhasználással, a hatodik generációs modell kívülről nem tűnik szignifikánsan eltérőnek az előző modelltől.

A hátsó ablak spoiler sportos formát ad, a rendszámtábla tartójának élesebb bemélyedése van.
Elöl a fényszórók nagyobb vetületét látjuk.
Csakúgy, mint az elülső rész, az oldal is agresszívebb burkolatot kapott. A szaggatott oldalsó szegély egy túrabakancs külső talpára utal, hogy drasztikusabbnak nézzen ki. A burkolat lefedi a kerék íveket, és az ajtók felé vastagodnak.

Az Outback feliratok az alsó panel elülső részéből hátra költöztek. Az áthelyezett oldalsó tükrök jobb láthatóságot eredményeznek, csökkent a szélzaj.

A 2021-es Outback vastagabb profilú paneleket és megemelt hátsó ajtót, valamint a dinamikus vonalvezetéséből adódó sebességérzetet jelenít meg. A szélesebb sárvédők, a nagy hatszögletű hűtőrács, amely finoman utal a motor boxer elrendezésére, az elülső burkolat és a sarkok LED-es függőlegesen orientált ködlámpái (alapfelszereltség), hangsúlyozzák az autó SUV képességeit.

Összességében a Subaru ezt a designt az Active x Tough koncepciónak nevezi.
Az eredmény egy robusztus és funkcionális kialakítás, amely inspirálja a tulajdonost egy jó túrázásra és úgy általában az aktív életmódra.

A mai autóépítési irányzatban minden újonnan tervezett autó mérete növekszik. Ez áll a Subaru Outback esetében is, de a méretek nem nőttek túlságosan. Az új Outback 487 cm hosszú, 168 cm magas és 187,5 cm széles. Ez csupán 3,6 cm hossznövekedést jelent elődjéhez képest.

A szélesség 1,56 cm-rel nőtt, de a magasság ugyanaz marad.

A 2745 mm-rel a tengelytáv is változatlan.

Az első nyomtávszélesség 157 cm-el változatlan, de a hátsó 160 cm, 1,6 cm-el növekedett.

Az első túlnyúlás mindössze 2,5 cm-el nőtt, a hátsó túlnyúlás 3,6 cm-el növekedett.

(2019-es Outback méretei: 4820, 1840, 1605 mm, nyomtáv elöl: 1575, hátul: 1590 mm, tengelytáv: 2745 mm)

Csomagtartó

A Subaru ügyfélköre értékelni fogja az Outback csomagtartó méretét. A hátsó üléstámlák az utastérből és a csomagtartóból is 3/2 arányban könnyen lehajthatók.

A hátsó ülés háttámlák lehajtásakor egy sima felületet kapunk, a térfogat, 1822 l.  A hátsó kerék ívek közötti távolság 110 cm, így szélesebb lett a rakodó felület.

A szélesebb hátsó ajtónyílással az Outback csomagtartójába kényelmesen behelyezhetők a nagyobb, hosszú tárgyak, mint például a gyerekkerékpár, kemping felszerelés, a golfütők vagy a babakocsi. Az autó pakolásakor a további kényelem érdekében az új elektromos nyitású ajtó lehetővé teszi a tulajdonos számára, hogy a Subaru-csillagkép előtt legyezve nyíljon, valamint egy új érintésű felülettel aktiválja a nyitómotort. Mindkét nyitási lehetőség minden modellnél elérhető. Az ajtónyitó motor most gyorsabban dolgozik, mint az elődjénél, ezt örömmel vettem tudomásul! Ha nem elégséges a csomagtartó térfogata, a nagyobb pakolhatóság érdekében az Outback tetősíneket kínál. Újdonság a tetősínbe integrált keresztrúd, egyszerű keresztbefordítással már használható is a tetőcsomagtartó.
Az Outback teteje 70 kg súlyt képes elviselni, amikor a kerekek forognak, és akár 300 kg-t is képes megtartani – például egy kemping sátort, benne az utasokkal – ha az autóval egy sík felületre parkolnak.
(A Subaru ismerteti a tetőtéri sátrak használatát az útmutatóban, és figyelmeztet a határok betartására a sérülések elkerülése végett!)

Motor, sebességváltó:

Európában kizárólag a teljesen átdolgozott új szívó 2498 cm3 boxermotor elérhető, közvetlen befecskendezéssel (DIT) és Európában részecskeszűrővel (GPF: Gasoline Particular Filter) , 169 lóerővel rendelkezik 5000-5800 ford./percnél, de  megnövekedett 252 Nm nyomatékkal 3800 fordulat/percnél. (2019: 175 Le 5800/p, 235 Nm 4000/p)
Ennél a motornál már alacsonyabb fordulattól elérhető a maximális forgatónyomaték és teljesítmény! Természetesen ezzel párhuzamosan a fogyasztás is csökken.

Ez megfelelő teljesítményt jelent, nem lenyűgöző, de a napi szintű használatra éppen elegendő.
A 2.5 literes motor a 2021-es Outbackben észrevehetően jobb az előzőnél, főleg dinamika területén. A 10 másodperces gyorsulás 100 km/óráig, elégnek kell lennie az autózók többségének. Ennél a motornál is megjelenik az Si-Drive, ez a rendszer megváltoztatja a motorvezérlést, érzékenyebb lesz a gázpedál, mindez azt eredményezi, hogy a gomb megnyomásával az autó szárnyakat kap!

Érzésre ez a motor tökéletesen illeszkedik az autó sebességváltójához és temperamentumához. A teszt során nem éreztem lassúnak, vagy nehézkesnek, nem küzdött az előzés során a gyorsulással.

A Hybrid Subaruknál már megjelent a részecskeszűrő (GPF: Gasoline Particular Filter), ezt alkalmazzák az új 2021-es 2.5 l-es Outbacknél is. Ezzel nemcsak hogy megfelel a mai szigorú európai emissziós normáknak, hanem még azzal az előnnyel is jár, hogy jócskán megnövekedett a forgatónyomaték, igaz, viszont a teljesítmény enyhén csökkent. A használatnál ez úgy mutatkozik meg, hogy az autó dinamikája javult, ebből a szempontból a karakterisztikája kicsit hasonlít a dízel motoros Subaruhoz. Érdemes megfigyelni a GPF motor nyomatékgörbét (kék), összehasonlítva a korábbi, Európán kívüli modellekkel (piros).

 

Természetesen a folyamatosan változó Lineartronic (CVT) sebességváltó és a Subarunál megszokott állandó szimmetrikus négykerékhajtás alapkivitel.

A kormánykeréken elhelyezett váltófülekkel kapcsolva, 8-fokozatú kézi üzemmódú funkcióval rendelkezik. A fokozatok közötti váltás ideje 0,1 sec.

Állandó sebességgel haladva a motor fordulatszáma alacsony, ezzel csendesebb és jóval alacsonyabb a fogyasztása, emiatt viszont néhány pillanat szükséges a motor magasabb fordulatra emelkedésére, ezt azonban alig vesszük észre. Automata üzemmódban az új Lineartronic elektronikája szépen szimulálja a nyolcfokozatú sebességváltót de a fokozatok közötti átmenet teljesen síma, nem igen érezni a váltások közötti átmenetet.
A CVT zökkenőmentesen működik, jó munkát végez, egyensúlyba hozva a gazdaságosságot és a mindenkori optimális nyomaték beállítását aszfalton és terepen.

A 2,5 literes Outback 63 literes benzintankja tele benzinnel optimális esetben 900 kilométer megtételére képes. A gyártó által becsült üzemanyag fogyasztása városban 9 l/100 km, 7,1 l/100 km autópályán. Ne feledjük, mindez az állandó négykerék hajtás mellett!!

A Subaru mérnökei minden lehetőséget felhasználnak arra, hogy az üzemanyag fogyasztást minimálisra szorítsák. Az átdolgozott motor, a negyedik generációs CVT, az elektromos kormányszervo, az alumínium fokozott alkalmazása, a  motorháztetônél, a csomagtér ajtón, valamint a futómü egyes elemeinél, az önsúly csökkentése révén és az aerodinamikai érték leszorításával hozzájárult ahhoz, hogy az elődjéhez képest jócskán csökkent az üzemanyag fogyasztás. A Start-Stop rendszer kiválóan működik, gyors, nem hátráltatja az indulásokat. A megtett 350 km alatt a kijelző 6,5 dl. benzin megtakarítását mutatta.

A kisebb fogyasztás érdekében állították be az Aktív Hűtőrács Zsalut (AGS: Active Grille Shutter ) is, amely már az előző generációnál is bevált, lezárja a levegő útját a hűtő elől, míg a motor fel nem melegszik. Akár menet közben is becsukódhat, csökkentve a légellenállást és a motort lehetőség szerint a legoptimálisabb hőmérsékleten tartja. Azonban, ha a motor melegebb, megnyitja a zsalut, segít a motor lehűlésében.  Emellett a kényelmünket is szolgálja, hamarabb tudjuk télen a kabint befűteni.

Active Grille Shutter

Zárt


Nyitott

Tesztfogyasztás: 8,2 l / 100 km

Futómű:

A 2021-es Subaru Outback egy teljesen újjáalakított autó. Bő tárháza az új kényelmi funkcióknak, és a vezetési élmény is tovább javult. Ennek nagy része az alaplemez fejlesztésének köszönhető, valóban sok munkát fordítottak a karosszéria és a felfüggesztés alvázának merevebbé tételére, így a rögzítési pontjai is robusztusabbak és stabilabbak lettek.
Az új hajtáslánchoz, karosszériához teljesen új kerékfelfüggesztés járul, amely könnyebb és hatékonyabb az előző kiadásnál.

Első:
Az újonnan átalakított 2021-es Outback első futóműve McPherson rendszerű, az alsó lengőkarja most könnyű alumíniumból készült az előző típusnál használt acél helyett. Mint korábban, ennél is van egy „közvetlen működésű” stabilizátor rúd, amely hozzákapcsolódik a rugóstag házához, olyan elrendezéssel, amely maximalizálja a stabilizátor hatékonyságát, mivel a mozgási arány 1/1-es elmozdulás a kerék kilengése szempontjábólA stabilizátor 23 mm-es, üreges, a súly megtakarítása végett.

Hátsó:

A hátsó felfüggesztés dupla keresztlengőkaros, tekercsrugókkal és új 19 mm-es üreges stabilizátor rúddal. Új, merevebb acél segédkeretre támaszkodik, amely javítja a tapadást és a stabilitást kanyarodáskor, és segíti az út egyenetlenségeit kisimítani .
A segédkeretet alaposan átalakították, hogy kétszer olyan merev legyen, mint az előző típusnál, ezt a nagyobb szilárdságú acél felhasználásával érték el.
Az alábbi képen látható, hogy a felfüggesztésnél két különálló kerékfelfüggesztő kart alkalmaztak. Így ez dupla lengőkaros felfüggesztési változat, amely egy alsó-felső lengőkart és további összekötőelemeket tartalmaz.

Az egész modellsorozatban új elektromos, sebességfüggő szervo segíti a kormányzást. Az áttételezése hasonló, mint az elődjénél, direktebb a kormány, 2,82 fordulattal.
A fékek is frissítést kaptak, hatékonyabbak, a féktárcsák nagyobbak lettek, és mint az elődjénél, a hátsók is belső léghűtésűek.

Azoknak a járművezetőknek, akik az útjuk nagy részét aszfalton töltik (-mint legtöbbünk-) a Subaru javította az Outback közúti futás finomságát. Semleges, kiszámítható a kormányzás. Az SGP alaplemez hatékonyabb zajcsökkentése azt eredményezi, hogy az Outback sokkal kényelmesebb és csendesebb, és ezáltal a hosszabb autópálya-használat kevésbé válik fárasztóvá. A felfüggesztés változásai és a megnövekedett alaplemez merevség sokkal jobbá teszi az úttartást, mint az előző generációnál. A teszt során az Outback kifinomult futása, kanyartartása a hegyi szerpentinen is nagyon meggyőző volt.

Terepjáró képesség
Az Outback másik nagy előnye a terepjáró képesség.
Terepen is könnyedén megbirkózik az Outback a durvább felülettel is, az intelligens négykerék meghajtás, a független kerékfelfüggesztés, a 18-as, 225/ 60-as gumiabroncsok és a 213 cm hasmagasság révén könnyedén teljesíti a rá bízott feladatot.

A terepautósok nem várhatnak sok változást az off-road képességekben. Az új Outback megközelítési szöge 18,6 fok, 21,7 fokos az elhagyási szög és 19,4 fokos a rámpa szög. Ez összehasonlítva a 2019-es modellel (18,6; 22,9 és 20 fok), nem nagy különbség.

A szokásos szimmetrikus négykerék-meghajtás továbbra is megmaradt a Subarunál, de most egy kétállású X-mód terepvezérlő rendszerrel egészült ki, amely fokozza a tapadást terepen a pontos fékerő és a fojtószelep-szabályozása révén. Ezzel az Outback off-road képessége messze meghaladja azt, amire a legtöbb autósnak szüksége van.

Az X-Mode lejtmenet vezérlő akkor aktiválódik, amikor a rendszer be van kapcsolva, az előre választott sebességet tartva engedi le az autót a meredek lejtőn. A kerekek csúszását egyenként ellenőrzi a pontos úttartás végett. Az Outbackhez kapható, opcionális alvázvédők vásárlása okos választás lehet a terepen közlekedéshez, mivel az Outback megközelítési és indulási szögei nem elégségesek az igazi off-roaderekhez képest.

Kipróbálva a lehetőségeit, a 213 mm-es szabad magassága megakadályozta az alulról történő felülést a bakhátas erdei úton, és amikor a meredek lejtőn araszolás észrevehetően bizonytalanná vált, az X-Mode lejtmenet vezérlője gondoskodott arról, hogy a tetőcsomagtartók tiszták, fényesek maradjanak! Amikor úgy éreztem, be kellene avatkozni, harcoltam az ösztönömmel, hogy megnyomjam a fékpedált, persze nem kellett, mert az X-Mode azonnal átvette az irányítást. Érezhetően az egyes kerekeket külön-külön fékezi, alig csúszott meg a laza talajon, az autó mindvégig tökéletesen irányítható maradt.
Azoknak a járművezetőknek, akik szeretnek letérni a biztonságot nyújtó aszfaltozott útról, az új Outback lenyűgöző biztonsággal rendelkezik, kényelme és biztonsága bőven elegendő a mindennapi igények kielégítésére. Az új Outback nem igazi terepjáró, de úgy gondolom, hogy ez a terepjáró képessége messze meghaladja azt, amire az átlagos hétvégi autósnak szüksége lehet, például, ha el kell érnie egy kempingbe, vagy rátéved egy elhagyatott erdei útra.

Ehhez az X-Mode rendszer mindent felhasznál, amely a rendelkezésére áll:
A CVT-t a legalacsonyabb arányú fokozatban tartja;
Az első-hátsó tengely nyomaték átadását egyenletesebben osztja el a kerék csúszásakor;
Fokozza a fék alapú nyomatékvektor érzékenységét, hogy korábban és gyorsabban nagyobb nyomatékot küldjön a nagyobb tapadású kerekekhez;
És beavatkozik a dombról ereszkedés irányításába, amely vezérli a fékeket, a sebességváltót és a fojtószelepet, hogy segítse a lejtmenetet.

Biztonság

 Az új alaplemez és a továbbfejlesztett biztonsági elemek alkalmazásával a törésteszten minden vizsgálati szakaszban elérte az öt csillagot!
A 2017-re bevezetett Subaru Global Platformot (SGP) az Outback számára optimalizálták, amely 70% -kal merevebb szerkezettel büszkélkedhet, mind a torziós, mind az első felfüggesztés merevségében és 100% -kal merevebb az első oldalsó hajlítási és hátsó segédkeret merevségében az előző kiadáshoz képest.

Az ütközésvédelem tovább javult, mivel az új karosszéria 40 százalékkal több energiát elnyel az első és oldalsó ütközésnél, mint a jelenlegi kifutó modell. Ha az ütközés mégis elkerülhetetlen, az Outback nyolc légzsákkal véd, beleértve a vezető térdlégzsákját is.

A nagy szilárdságú acél szelektív használata lehetővé teszi a vékonyabb tető oszlopok alkalmazását a kiváló kilátás érdekében. Az övvonal alacsony marad, hogy a vezetőülésből jó kilátás nyíljon a motorháztető felett és oldalra is.

     

A passzív biztonságért a “Subaru Dynamic Chassis Control Concept” (Subaru DC3) karosszéria merevítést alkalmazzák.

A Subaru EyeSight Driver Assist negyedik generációja magában foglalja az Advanced Adaptive Cruise Control-t Lane Centering-el, amely nemcsak figyelmeztet a kormány rezgésével, amikor a jármű a sávon kívülre téved, hanem aktív kormányzással a sávon belül tartja az autót, és ha úgy ítéli meg, hogy ütköznénk, akkor automatikusan elkormányozza az autót, hogy ezzel elkerülhető legyen a baleset. A rendszer többek között támogatja a táblafelismerést és a felismert sebességkorlátozó táblák alapján beállítja az előírt sebességet.
Felruházták hátsó keresztforgalmi figyelmeztetéssel, a head-up kijelző, a tolatást figyelő fékezés, mindezek együtt dolgoznak az EyeSight Assist Monitor kijelzővel.
A negyedik EyeSight generáció több, mint 2-szer szélesebb vízszintes, és kb. 1,5-szer nagyobb függőleges látőszöget, és kb. 20m-rel hosszabb látótávolságot lát be az előző fejlesztéshez képest.
A Subaru EyeSight Driver Assist Technology 85% -kal csökkenti a ráfutásos baleseteket!
A kimenő modellhez hasonlóan a Subaru EyeSight biztonsági rendszer az összes típusban alapkivitelben elérhető.

Az előző kiadású Outbackben már alkalmazták a LED adaptív távolsági fényszórót,  amely észleli az előttünk haladó/szembe jövő járműveket, és csak oda világít ahol nem vakítja a másik jármű vezetőjét. A kanyarban a kormány elfordításával a távolsági fény követi a kanyar ívét.

Az új biztonsági rendszer, a DriverFocus Distraction Mitigation System egy infravörös kamerát és arcfelismerő technológiát használ, felismeri a vezetőt, a vezető fáradtságát vagy figyelmetlenségét, hang- és vizuális figyelmeztetéseket ad, ha a megszokottól eltérő viselkedést tapasztal.

Driver Focus a Subaru díjnyertes EyeSight Driver Assist technológiájával együtt dolgozik, célja, hogy csökkentse a baleset esélyét. Olyan, mintha egy jó barát lenne az autóban, figyel és egy kicsit megdorgál, amikor erre szükség van. És még személyesen üdvözöl is, amikor a vezető beül az autóba!

A Driver Monitoring System (DMS) legfeljebb öt járművezetőt tud azonosítani a vezetőülésben. Miután az infra LED fényképezőgép felismeri a vezető arcát, a testreszabott beállítások széles skáláját indítja el, a vezetőülés helyzetének és a külső tükör pozícióinak beállítását, valamint a regisztrált vezető által használt klíma beállításokat, a műszer kijelző és a többfunkciós kijelző beállításait.

Az új Outback-ben a Subaru a 2019-es modellben már bemutatkozott elülső kamerát kínál, amely a járművet a vezető látó holtterén belül helyezi el, 180 fokos látásteret jelenít meg a 11,6 hüvelykes kijelzőn, ezzel biztonságot és segítséget nyújt az autó előtti térről, vagy éppen a parkolásnál segít.

Kanyarkövető LED lámpák teszik még biztonságosabbá az Outback vezetését.

Az Active Torque Vectoring (ATV) rendszer a kanyarban fékezi a belső első kereket, ezáltal a külső kerék még több hajtóerőt kap, ezzel csökkentve a megcsúszást.

(Ld. Ld, az ismertetőmet:)

Fontos fejlesztés az eCall rendszer is, baleset esetén automatikusan hívja a 112-t, ha nyílnak a légzsákok megküldi a központnak a jármű helyzetét, az utasok számát, stb.

Az Outback a törés teszt során legmagasabb biztonsági pontszámokat érte el, beleértve az Autópálya Biztonsági Biztosítójának (IIHS) a Top Safety Pick + minősítését is.

Két ügynökség értékeli az Egyesült Államokban a járművek törésállóságát. Az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Közigazgatási Hatóság NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) a járművek frontális, oldalsó ütközésével és borulásával teszteli a járműveket. Az NHTSA öt csillagosra értékelte a 2019-es Outback biztonságát!

(A non-profit, független Highway Safety (IIHS) Biztosító Intézet különböző tesztsorozatokat alkalmaz a frontális és oldal ütközésbiztonság, a tetőerősség ellenőrzésére, valamint a fényszóró minőségre és a gyermekülés behelyezésének egyszerűsége szempontjából. Az IIHS mindegyik teszten a „Good-to-Poor” skálán értékeli a járműveket, és a legmagasabb teljesítményt a Top Safety Pick vagy a Top Safety Pick + kitüntetéssel jutalmazza, amelyek közül az utóbbiak azt is megkövetelik, hogy a jármű automatizált ütközést megakadályozó fékrendszere jól teljesítsen az IIHS tesztjeiben. (EyeSight rendszer.). A tesztekben csak a legjobban teljesítő járművek minősülnek a TOP SAFETY PICK+ besorolásban.)

A családok számára az autóválasztásnál az Outback lenyűgöző biztonsági csomagja lehet az egyik legfontosabb funkció.

Kivitel
Az új 2021-es Exclusive Cross fekete-fehér külső elemekkel, Premium felszereltséggel kapható,18 colos fekete könnyűfém keréktárcsákkal. Az állatvédők örülhetnek, az Exclusive Cross utastere nem bőrborítást, hanem speciális anyagú szürke kétszínű vízlepergető mosható kárpitot (StarTex ™) kapott. Ez a kivitel is 2,5 literes BOXER motorral kapható és teljes értékű pótkereket ad.

Az off-road tulajdonságai a korábbi két beállítás helyett az X-Mode rendszer több fokozata elérhető, amely az útfelülettől függően hó és mély hó / sár beállításai között választható, ezzel összességében jobb tereptulajdonságokkal rendelkezik az előző Outback kiadásokhoz képest, ebből a szempontból vitathatatlanul ez a legmenőbb Outback a 2021-es sorozatban.

Komfort:
Az Outback vezetése és kezelhetősége olyan kifinomult, amilyent a majd’ harminc éves subarus kapcsolatom alatt még nem tapasztaltam egy Subaru típusnál sem. A kormányzás határozott, pontos és a meglepően direkt kormányzási aránynak köszönhetően az autó vezetését meglehetősen lendületessé teszi.
Az Outback a többi Subaru típussal együtt a Subaru Global Platformra  (SGP) épült, amely fokozott biztonságot, dinamikát biztosít, valamint csökkenti a zajt, a rezgést és növeli a merevséget (NVH: Noise, Vibration, and Harshness) . A Subaru mérnökei keményen dolgoztak, hogy megtalálják az utastérbe érkező nemkívánatos zajok csökkentésének módját. Az Outback ajtajára új szigetelőket szereltek, amelyek a középső szakaszban és a tetőoldalon kettős ajkakkal ellátott terelőlapot alkotnak a jobb hangszigetelés végett. A szélvédőre és az első ajtó üvegére hangszigetelő belső fólia került, míg az üveg vastagsága nőtt a jobb hangtompítás érdekében.
A törekvés sikerült is, ennek eredménye, hogy a futóműből jövő és a szél keltette zaj nagymértékben csökkent, a hangszigetelő üvegnek és az új légkondicionáló rendszernek köszönhetően az autó most még 3 dB-el csendesebb lett az autópálya sebességnél.

Az előzésnél, vagy akár hegymenetben nagy hasznát vesszük az Si-Drivenak,  amely a motor karakterisztikáját változtatja meg. A „Sport” állásban az autó gyorsulása még intenzívebb lesz, „I” állásban  a motor spórolósabb üzemmódra áll át.

Az új Outback hatékonyabb, jobban kinéző és okosabb, mint az elődje, de ugyanúgy élvezhető, az a fajta autó, amellyel a tulajdonos nem bánja, ha az erdőben kóborlás során kicsit sáros lesz, ha éppen erre szükség van.

Az évek során az Outback olyan rést töltött be, amelyben alapvetően egyetlen gyártó sem rendelkezik ilyen típussal, kivéve néhány alkalmi prémium autót, és úgy tűnik, hogy az Outback jövőben is ebben a szegmensben marad. Talán nem véletlenül, a Subaru az elmúlt 26 évben Amerikában a legkeresettebb négykerék-meghajtású autó. Az új 2021-es Outback varázsa nem csak abban rejlik, ahogy megjelenik, hanem abban is, ahogy az úton halad. Ez a crossover ötvözi az erőt és az eleganciát. Úgy tűnik, 2021-ben az Outback-et a jövőbeni autók egyik legjobb választásának kell tekinteni! Ha Ön eddig is rajongója volt az Outbacknek, ezután sem fog csalódni az új kivitelben!

Számtalan díjat zsebelt már be az új Outback, tbbk.:

Köszönet Subaru Importnak a lehetőségért, hogy néhány napig élvezhettem, kipróbálhattam ezt az új Outbacket!

Írta: Dr. Déry Péter
Képek: Dr. Déry Péter, subaru.com, subaru.hu

Forrás: subaru.hu, Dan Edmunds, Arthur Hailey

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.