A Subaru Emil Frey-ről

Emil Frey AG

Ahhoz, hogy Európában is elterjedjen a Subaru, ez az addig nálunk alig ismert típus, egy kereskedőhálózatra volt szükség, amely Japánból importálta az autókat. Elsősorban a svájci Emil Frey AG. vállalta magára ezt a feladatot. A Subaru történetéhez ezért szorosan hozzátartozik az Emil Frey kereskedőhálózat kialakulásának a története is.

t15efgyar.jpg  t162ef.jpg    t17efpapa.jpg

Emil Frey lelkes szerelő volt, sikeres motorversenyző és széles látókörű vállalkozó. 26 éves korában Zürichben önálló lett, autószerelő műhelyt nyitott. Az ügyfelei becsülték a kötelességtudását, szaktudását és szorgalmát. A recept a sikeréhez, az ügyfelek iránti elkötelezettsége volt – ez mind több ügyfelet hozott, az üzlet jól ment, így tudott terjeszkedni. Gondolata mindig a motorkerékpár és az autó körül forgott. Ami már akkor, 1924-ben jó volt az üzletnek, érvényes a mai napig is az Emil Frey Csoportnál.

t18motoros.jpg

Az elmúlt 84 évben az Emil Frey műhelyből ismert autókereskedelmi hálózat épült ki, és importálója lett hat különböző terméknek és márkának, hat országban. A központi vállalkozás az autókon kívül foglalkozik még bank és finanszírozási ügyekkel, üzemi- és hajómotorokkal, alkatrészraktárakkal és haszongépjármű-karosszériagyárat üzemeltet.

Egy kis történelem dióhéjban:

  • 1920 Emil Frey autószerelőként dolgozott Zürichben
  • 1924-ben az Emil Frey AG céget Emil Frey alapította Zürichben motorkerékpárok eladására és javítására

t19amotor.jpg
Angol motorkerékpárok 1926-ban

       .  1926-tól a cég angol motorkerékpárok és autóalkatrészek hivatalos gyári képviselete

  • 1928 Horch és Ford forgalmazása

t20efuzl.jpg          t21uzl2.gif

  • 1931-től megkezdték angol gépkocsik (Wolsley, SS-Swallow (a későbbi Jaguár), Austin és a Singer típusok) importját.
  • 1935: A cégcsoport alapítójának Emil Frey Úrnak a levele:

t23szorolap.jpg

  • 1952-ben a cég megnyitotta hatalmas import-központját Safenwillben
  • 1967-ben az elsők között jelenik meg Európában, mint a japán Toyota típus vezérképviselete.
  • 1969-ben a legnagyobb használt gépkocsi-centrumot építik fel Safenwillben.
  • t24uzlsafenwi.jpg
  • 1970-ben megalakult a British Leyland Switzerland a legnagyobb márkákkal: Mini, Austin, Morris, MG, Triumph, Rover, Land Rover, Jaguar, Daimler. A cég dolgozóinak létszáma ekkor elérte a 830 főt.
  • t26uzldaimler.jpg
  • 1971: Sorban nyitják meg az Emil Frey autószalonokat. Ennek állomásai: Genf, Lausanne, Nyon, Sion, Marly, La Chaux-de-Fonds. Franciaországban Emil Frey autószalon nyílik, amely Toyota értékesítéssel foglalkozik.
  • t27uzlfro.jpg
  •   
  • 1972-ben Safenwillben megnyílt a Toyota Import Centrum. Évi 40 ezer autó forgalmazását érik el.
  • 1975-1979: Újabb vezérképviseletek: az amerikai Chrysler és a japán Subaru.
  • 1981-ben Németországban Subaru típusú gépjárművek értékesítését kezdte meg az Emil Frey-csoport.
  • 19831988: Országos garázshálózatot építenek ki: Zürich-Nord, Genf, Délices, Münchenstein, St. Gallen, Schlieren, Dietikon, Luzern-Littau, Bern.
  • 1984-től az Aston Martin cég importképviseleteként is megjelennek.
  • 1988-ban az újjáalakult Chrysler Jeep Switzerland a Chrysler és a Jeep modellek teljes választékát kínálja a svájci vevőkörnek. A cég létszáma elérte az 1530 főt.
  • 1992: A svájci gépjárműimport 15%-át tartja kézben az Emil Frey vállalatcsoport. Számos leányvállalatot alapítanak, így Németországban, Franciaországban (Subaru), Csehországban, majd eljutnak Magyarországra.
  • 1993: Csehországban Subaru vezérképviselet nyílik.
  • 1993: Magyarországon megalakul az Emil Frey autókereskedés
  • 1994: Németországban megkezdődik a Proton gépkocsik forgalmazása
  • 1996: Magyarországon forgalmazni kezdik a Subarut.
  • 1996: Csehországban a Toyota értékesítése veszi kezdetét.
  • 1998: Toyota/Lexus márkakereskedés nyílik Németországban.
  • 1999: Daihatsu, Hyundai Franciaországban; Subaru Lengyelországban; valamint az SG Holding AG + Co. KG kezdi meg tevékenységét Németországban Ford, Jaguar, Land Rover, Aston Martin, Volvo, Hyundai, Fiat, Lancia, Alfa Romeo márkaképviseletekkel.
  • 2000: Németországban megjelenik az Isuzu.
  • 2002: Csehországban Lexus gépjárműveket is értékesítenek.
  • 2003: Németországban megkezdődik a Mazda gépkocsik forgalmazása.

Magyarországon:

 1990- ben az Autóker forgalmazott néhány Subaru Legacyt és a Subaru kisbuszt, a 6 személyes Liberot.1992-ben Svájcban az akkori Magyar Nagykövet Hajdú János együtt vacsorázott Frey Úrral. Szó szót követett, majd felmerült az ötlet, miért nincs Magyarországon Emil Frey érdekeltség. Hajdú Úr intézkedett, felhívta telefonon az akkor Malévnál dolgozó barátját Sávos Lajos Urat, hogy fontos megbeszélésük lenne. Ennek a megbeszélésnek az eredménye lett, hogy Sávos Lajos irányításával megalakult a Magyarországi Emil Frey Csoport az Emil Frey Magyarország Kft a Mogyoródi úton. Sávos Lajos jelenleg a Felügyelő Bizottság elnöke, irányításával sokat fejlődött a létesítmény, új épület nőtt a régi mellett, a régi is megújult. Üzleti filozófiájának alapelve: a vásárlók kiszolgálása nem az autók eladásával ér véget – igazán csak akkor kezdődik!

t29efmo2.jpg  t33efmo3.jpg

1993-ban kezdte meg működését Budapesten az Emil Frey-csoport, amely kezdetben Toyota kiskereskedelmi értékesítéssel majd a Chrysler, Jeep márka vezérképviseletével foglalkozik. Az Emil Frey Magyarország Kft. székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 32. www.emilfrey.hu

1994-ben Magyarországon az Emil Frey Csoport megkapta a Chrysler és Jeep márkák országos vezérképviseleti jogát.

1996 és 2000 között Magyarországon Proton típusú gépjárműveket értékesítettek.

1997-ben Magyarországon is megkezdődött a Subaru típusú gépkocsik nagy- és kiskereskedelmi értékesítése.

2003: Magyarországon fennállásának 10. évfordulóját ünnepli az Emil Frey Csoport

2005: Új épületet húznak a régi mellé, ide telepítették a Mitsubishi gépjárművek importját, kiskereskedelmi értékesítését és szerviz ellátását.

2008: Magyarországon ünneplik a magyarországi Emil Frey fennállásának 15. évfordulóját, melyen a Svájci nagykövet is részt vett.

2013: Megnyílik a zuglói  Mazda típusú gépkocsik értékesítése és szervize.

2013:  Magyarországon ünneplik a magyarországi Emil Frey fennállásának 20. évfordulóját, melyen a Svájci Emil Frey hivatalos képviselője is részt vett.

Írta:  Dr. Déry Péter www.lezerdent.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.