Volt nálam a Forester XT 2014 Platinum

Volt nálam a Forester XT 2014 Platinum

Az Emil Frey Subaru Kereskedéstől megkaptam kipróbálásra az autót, köszönet a lehetőségért! Nem sokat mentem vele, kb. 150 km-t, hegyen, vàrosban. A fogyasztás így átlagban 9,0 l/100 km- re jött ki. Lehetne kihozni alacsonyabb fogyasztást is, de nehéz megállni, hogy a motor erejének legalább egy kis töredékét ki ne hasznàljuk!

Ez a negyedik generáció, nekem a legjobban ez tetszik. Az autó külső megjelenését illetően ez áll hozzám a legközelebb, finomodtak a vonalai, szemből kicsit “dartvéderes” de ez nem ront a külalakján.

Eltűnt a külső légbeömlő, ezzel enyhén veszített a “dögösségén”. A hossza 36 mm-el nőtt az elődjéhez képest, így 4595 mm lett, a belső tér nem csak emiatt lett tágasabb, hanem a szélvédő is előbbről indul, tehát kisebb szögben dől, ezzel kecsesebb is lett a vonala, és a cw értéken is tudtak javítani, ami magával hozta a szélzaj csökkenését is.

Tetszik az ajtónyitás/zárás, még a távirányító gombot sem kell nyomkodni, így egyszerűbb a beszállàs. Nagyon csöndes, még a magasabb fordulatszám tartományban is.

A belső tér elegáns, a fekete bőrülések kényelmesek, jó oldaltartással. Hátul is kényelmesen elférünk, bőséges a lábhely.

Minden kapcsoló jól elérhető, a középkonzolon a kezelőszervek könnyebben áttekinthetőek, mint az Outbackben, anélkül tudok klímát, páramentesítőt, rádiót, stb. állítani, hogy oda kelljen néznem. A monitoron jól leolvashatók a  külvilág adatai, a mindenkori motor adatok, szemléltető rajzokkal mutatja az X-Mode működését,

és egy csomó információt kapunk és hívhatunk le az autó működéséről. A navigáció már szerencsére ismeri Hazánkat, jól áttekinthető, hamar életre kel, könnyen megtanulható. A térkép frissítése is leegyszerűsödött, csak az SD kártyára kell letölteni az új térképet. Ugyanezen a monitoron kapcsolható a rádió, de a hangolása során sem tűnik el a térkép, csak kicsit arrébb húzódik, helyet adva a hifinek, praktikus, mert a rádió csatornák beállítása közben sem szűnik meg a navigàció.

A motoros hàtsó ajtó csak hab a tortán, nem kell csapkodni, nyújtózkodni, szépen csukódik magától.

A kényelmi felszereltsége tetszett, a magas üléspozíció tetszett, érdekes, hogy a kézifék aktivizálása még a hagyományos fékkar behúzàsával történik. Az Outback után még kerestem a gombot, azt már megszoktam, nekem az kényelmesebb, itt ezért hiányoltam.
A csomagtartó jól pakolható, bőséges a helykínálat. A hátsó tàmlákat a csomagtartóból is le lehet hajtani, nem kell körülszaladni az autót ahhoz, hogy nagyobb rakhelyet nyerjek. A motorindító gomb is praktikus.

A motor (DIT -Direct Injection Turbo) ereje lenyűgöző, (240 Le , 340 Nm)   az előzésnél is jókora biztonságot ad. (7.5 sec alatt gyorsul 100 km/ó-ra) .

A CVT szinte észrevétlen dolgozik, (Leírás itt) jól teszi a dolgát, gyorsan reagàl. A futómű hangolása nagyon jól eltalált, ügyesen össze tudták hozni a komfort rugózást a stabilitással. Az Outbackhez viszonyítva, jobban kisimítja a zökkenőket és még mindíg nem dűlöngél a kanyarokban, nem bólint nagyot a fékezéskor, indulásnál.
Az SI-Drive kapcsolót a középkonzolon kerestem, de itt a kormányra helyezték, jó ötlet, könnyen kezelhető. ( Leírás itt. )

Az X Mode-t kipróbáltam, ( leírás itt)  a meredek lejtőn is jól vezeti le az autót, anélkül, hogy gyorsulna. A kapaszkodásban is biztos nagy segítség, de ilyen feladatot nem bíztam rá, így nem tudtam ezt a funkcióját kipróbálni, de a YT-ra feltöltött videókat végignézve, a hegymászó képessége is eléggé meggyőző.

Összességében nagyon tetszett az autó, egy következő autócserénél mindenképp számításba jön, az új Outbackkel kell majd megmérkőznie!

Dr Déry Péter www.lezerdent.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.