A Subaru Corporation politikája

Kezdőlap / Hírek / A Subaru Corporation politikája

Veszélyes, hogy a Subaru globális termelése közel kétharmada egy piacra kerül? Ez a tény elég nagy kockázatot rejt. Azonban a dolgok sok éve jól mennek a Subaru Corporationnél, tényleg nagyon jól!

A Subaru tudja, hogy jobb egyensúlyt kell teremtenie a piacon az autók értékesítésében. Az Európába irányuló export csekély, a Kommunista Párt ténylegesen bezárta Kínát a Subaru előtt, nem kapja meg Pekingtől a gyártási szövetségre vonatkozó jóváhagyást. Az Egyesült Államok nélkül, ahol több járművet ad el, mint a Volkswagen-csoport, és kisebb mértékben Kanadában és Ausztráliában, ahol azonban mégis a Subaru túlsúlyba kerül, így ez komoly problémát jelenthet.

A Subaru of America évtizedes kemény munkájának köszönhetően, valamint az Államokban viszonylag rövid jelenlétéből kifolyólag a versenytársakhoz képest a márka hihetetlenül erős. Január már a 74. hónap volt, amelyben az értékesítés addig is folyamatosan javult. A tavalyi évben az amerikai piacon végzett szállítások csúcspontját, 647 956 járművet ért el.

A Subaru of America 2018 globális értékesítési célja a csupán két százalékos emelkedés, amely ha elérné, az 1,08 millió járművet jelentene. Ebben segíthet a márka legnagyobb modelljének, az Ascent crossovernek piacra dobása. Abból, hogy mennyire erős az év kezdete, már látható, -amit néhányan túlságosan ambiciózus célnak tartanak, a 680 ezer regisztrálást – hogy valószínűleg az év végéig a Subaru Co. elérheti a tervezett célt.

Minijárművek forgalmazása

Természetesen a Subaru-nak a japán Kei szegmensben is versenybe kell szállnia ahhoz, hogy ott legyen a legjobbak között. Ezek a 660 ccm mini járművek már nem saját fejlesztésűek és nem is a TMC cégektől származnak. (A Toyota Motor Corporation a Subaru család tagja lett, a TMC 17 százalékos részesedéssel rendelkezik a Subaru Corporation-ben.)

Justy és Justy Custom a Daihatsu által készült Thor és Thor Custom modelljein alapul. A jelenlegi autók tavaly októberben értékesítésre kerültek Japánban, és a négy évig tartó életciklusuknak köszönhetően, a 2019-es év utolsó negyedévében várható a váltásuk.

Stella egy másik Kei modell.
(A Kei gépkocsi, K-autó vagy kei jidōsha [自動, “könnyűautó” kiejtve keːdʑidoːɕa] a kis járműveknek japán kategóriája, beleértve a személygépkocsikat, microvans , és pickup teherautókat. Úgy tervezték, hogy megfeleljen a japán kormányzati adó- és biztosítási előírásoknak, és a legtöbb vidéki területen mentesülnek attól a követelménytől, hogy igazolják, hogy a jármű számára megfelelő parkoló áll rendelkezésre. Ezt a különösen előnyös gépkategóriát korábban azért fejlesztették ki, hogy népszerűsítse a motorizációt a háború utáni korszakban. Jóllehet sikeres Japánban, de ez a műfaj túl szakosodott és túl kicsi ahhoz, hogy az exportpiacokon is nyereséges legyen.)

A legújabb modell 2014 decemberétől kapható Japánban, a 2018. decemberi kiadás már egy új típus lesz.
Az öt ajtós hatchbacket is a Daihatsu gyártja és közel azonos a Move-val.

Mind az öt japán-piaci Subaru mini járművét a Daihatsu építi.

Az öt mini-autó közül a harmadik a Pleo sorozat. A Daihatsu által adott autók szorosan a Move és a Mira eS alapokon nyugszanak. Az új típusokat 2019 közepéig kell kihozni, ami akkor lesz, amikor ezek a modellek elérték a négyéves futamidejüket.

Még egy Kei gép van a piacon, a Chiffon. Ezek a kis hatchbackek ugyanazon a gyártósoron készülnek, mint a Daihatsu Tantoés a Tanto Custom, amelyeken alapulnak. Az utódok 2019 utolsó negyedévében érkeznek, a DNGA (Daihatsu New Generation Architecture) használatával.

Az egyetlen Subaru mikro-minivan, a Dias, korábban a Sambar Dias, amelyet főként Japánban értékesítenek, 2009 szeptemberében indult el. Ez a Daihatsu Atrai kissé átalakított változata. A Dias valószínűleg fokozatosan kiszorul majd az év folyamán.

Szedánok, hatchbackek

Az akkori Fuji Heavy már 2013 májusában kijelentette, hogy a negyedik generációs Impreza szedánt és az ötajtós hatchback-et is az USA-ban gyártják 2016-tól. A  Subaru fővárosában Gunma-ban a korábbi Impreza típusok termelése folytatódik.

Az FHI már egy ideje egyezkedett a Toyota-val az Indiana Layfayette üzemmel kapcsolatban, a második vonal jövőbeli lehetőségeiről. Korábban a Toyota a Camry tipusból 100 000 darabot is gyártott minden évben, de a Subaru szerette volna az egész üzemet a saját modellek gyártásához rendelni. A Toyota és az FHI 2014 májusában megegyeztek, hogy a Lafayette-i Camry-gyártás 2016 őszén befejeződik.

Az új Impreza az SGP  (Subaru Global Platform) első járműve. A világpremierje a 2016-os New York-i autókiállításon volt. Egy korábbi tervet, egy ötajtós koncepcióautót, 2015 októberében már a Tokiói Autókiállításon bemutatatták. A legújabb négy- és ötajtós autók szinte minden méretben nagyobbak lettek, és most már többé-kevésbé megegyeznek a Honda Civic szedán és az ötajtós hatchback méretével.

Az észak-amerikai 2017-es modellévben az új Impreza szedán és a hatchback USA-ban már 2016. októberében értékesítésre került. A Subaru of America már 2016 elején bejelentette gyártásának kezdetét a SIA–ben (Subaru of Indiana Automotive, Inc.).

Ekkor a Gunma még továbbra is az Impreza vezető gyártója, ahol a gyártás a SIA előtt állt. A Subaru több mint 10.000 megrendelést teljesített a japán piacon 2016 októberében.

A legfrissebb Impreza debütálása az európai régióban 2017 szeptemberében volt a Frankfurt Autoshow-n. Mint az előző modellnél, itt sincs dízel Impreza.

Egy facelift modellt 2019-ben kell majd megjelentetni.

Az ötödik generációs Impreza ugyanazt az SGP-t használja alapul, mint az előzőnél. Az új tipusnak 2021-ben kell megjelennie. A teljes életciklusának felénél előfordulhat, hogy egy EV-változat, (Electric Vehicle) és előtte még egy Impreza HEV (Hybrid Electric Vehicle )és / vagy PHEV (Plug-in Hybrid Electric Vehicle) is bemutatkozik.

LEVORG koncepció (“Legacy, Revolution, Touring”) 2013 novemberében a Tokió Auto Show-n mutatkozott be. Fuji Heavy már megadta a tengelytáv dimenzióját, és kijelentette, hogy egy új, 170 LE-s 1,6 literes DIT közvetlen befecskendezésű turbófeltöltős motort is kínálnak, valamint egy 300 LE-s 2,0 literes blokkot, ezt főleg a Japán piacon árulják. Európába ez a kivitel már nem jutott el.

A modellnév Legacy része ellenére ez az autó nem olyan nagy, mint a Legacy ötödik vagy hatodik generációja. A Levorg új Subaru tipusnak tekinthető, ami valójában az előző Impreza változata. Ez nemcsak azt sugallja, hogy az autó vásárlói megkülönböztetett modellt választhatnak, de lehetővé teszi, hogy a legutóbbi Impreza megérkezése után néhány évvel egy új Subaru autó jelenjék meg, az ún. Sportkombi.

A Subaru márka rendkívül sikeres az Egyesült Államokban és Kanadában, de ezen országokban nem tervezik árusítani ezt az autót. Ami az európai forgalmazást illeti, az ukrán importőr 2015 júniusában bejelentette, hogy ősszel elkezdi árusítani hazájukban. Az autó 2015 szeptemberében került értékesítésre. Az elegáns modell az európai márkakereskedőket is elérte 2017 első negyedévétől. Itthon is már kapható ez a különleges modell.

A Levorg későbbi frissített változatát 2017-ben adták ki először a japán piacon. Az egyik legfontosabb új technológia egy önszabályozó rendszer, amely egy sávon belül működik. Ez része a Subaru új EyeSight technológiájának. Van két kamera, és ezek előre “látják” a sávjelzőket és a járműveket. Az autó képes irányítani magát és a sávon belül maradni, valamint felgyorsulni és fékezni, hogy megfelelő távolságra maradjon az előtte haladó járműtől. Ez a Levorg tipus már Magyarországon is kapható.

A második generációs Levorg 2020-ban jelenik meg. Továbbra is a Gunma gyárban fog készülni, de az alap már a SGP-re fog épülni.

A hatodik generációs Legacy szedán világpremierje volt a chicagói autóshown 2014 februárjában. Az előző modell platformjának és az USA-beli modellnek köszönhetően ugyanazt a 2,5 és 3,6 literes motort és a Lineartronic CVT-t tartalmazza. A Legacy / Liberty kocsit alapjában nem cserélték ki.

A Liberty modell nevét Ausztráliában használják, hagyományosan ez a földrész a Subaru egyik legnagyobb piaca.

Egy különleges modell készült még Kína számára, amelyet egy 2.0 literes turbómotor hajtott , 2014 novemberében a Guangzhou autoshow-n mutatták be. Ez a Subaru Kínában a következő hónapban már értékesítésre került.

Az elegáns új Legacy világpremierje volt a chicagói autóbemutatón 2017. februárjában. Ez az észak-amerikai 2018-as modelléves autó. Az Outback ekvivalens kiadását két hónappal később mutatták be a New York-i autószalonban.

A következő generációs sorozat érkezéséig még várni kell. Ez a modell 2019-ben esedékes. Ez is már az SGP-n épül, Japánban és az USA-ban egyaránt fogják gyártani. Várhatóan a plug-in hibrid Legacyt ehhez a modelltsorozathoz rendelik

Mivel még mindig úgy tűnik, hogy a Subaru nem kapja meg Pekingtől a kínai gyártási szövetségre vonatkozó jóváhagyást, a Legacy és más modellek Japánból Kína felé továbbra is az exportra lesznek utalva. Évente körülbelül 30 000 járművet értékesítenek a KNK-ban.

Sportkocsik

A régi BRZ új formája még mindig nem egyértelmű. Lehet, hogy része lesz a BMW és a Toyota sportkocsiknak, ebben az esetben a megjelenése várhatóan 2019-ben vagy 2020-ban lesz. Egy másik forgatókönyv szerint a 86 / GT86 és a BRZ cseréje ugyanazt a felépítést fogja használni, mint a Mazda Roadster MX- 5.

A hajdani WRX 2013 novemberében debütált a Los Angeles Autoshow-n, a WRX STI pedig 2014 januárjában a Detroit show-n. A modell neve a WRX S4, a Fuji Heavy Industries 2014. júliusában jelentette meg. Az előző generációs kiadástól eltérően nincs öt ajtós hatchback, csak egy szedán.

A váltó modell korábbi bemutatója a New York-i auto show-n, 2013 márciusában volt, a WRX koncepció formájában. Ez a tanulmány karbontetőt és négy kipufogót tartalmazott, amelynek csúcsai fluoreszkáló sárga színűek voltak.

Az Észak-Amerikai gyártásban a WRX-t egy 268 lóerős 2,0 literes turbó motor hajtja (szemben a régi modellel, ahol 265 lóerős, 2,5 literes motor dolgozott), amely egy hatfokozatú kézi sebességváltóhoz vagy akár a Sport Lineartronic CVT-hez kapcsolódik. Ez utóbbi nyolcsebességes manuális váltási móddal is rendelkezik. A WRX STI egy 305 lóerős 2,5 literes turbómotorral működik.

Japánban, ahol az új autókat először értékesítették, 2014 augusztusában mind a WRX STI, mind a WRX S4 elérhető volt. Az STI teljesítmény- és nyomatékkimenete 227kW (308PS) és 422Nm, az S4 pedig 221kW (300PS) és 400Nm. Az STI hatfokozatú kézi sebességváltóval kapható, míg az S4 Lineartronic CVT-vel rendelkezik.

Észak-Amerika 2016-os modellévében a WRX–t és az STI-t 2015 áprilisában jelentették be, és nyáron értékesítésre került. A legfontosabb változások az opcionális biztonsági berendezésekre vonatkoztak. Ez magában foglalja a Blind Spot Detection, a Lane Change Assist és a Back Cross Traffic Alert funkciót.
A 2016-os modellévben a Subaru of America új vezetőtámogató és infotainment rendszereket hozott létre. 2017-ben bevezettek néhány új biztonsági berendezést, ez a 2018-as modellévben jelenik meg, jelentette be a Subaru of America 2017 januárjában.

Az amerikai Subaru 2017 júniusában még gyorsabb WRX-t kínált. Ez az STI típusú RA. Éppen most került forgalomba az USA-ban.

A Subaru EyeSight biztonsági rendszerének frissített verziója 2017. júniusában készült el. A japán WRX S4 volt az első olyan gépjármű, amely már ezzel a rendszerrel jelent meg.

A Subaru európai importőrei kénytelenek voltak megszüntetni a WRX STI szállítását a 2017. negyedik negyedévtől, mivel az autó már nem felelt meg az EK kibocsátási normáinak.

Emiatt a következő generációs WRX és WRX STI-t radikálisan meg kell változtatni: a terv az elektromos hátsó tengely alkalmazása a tömeg és az üzemanyag megtakarítása érdekében. A sebességváltó kettős tengelykapcsoló automatikussá válik. A meglévő WRX modellekhez hasonlóan az új változatok az Impreza-ra és persze az SGP-re épülnek.

Az új stilus előnézete 2017 októberében a Tokiói autoshow-n mutatkozott meg, ahol a Viziv Performance koncepció debütált. Ennél a szedánnál, amely várhatóan 2020 első negyedévétől kerül forgalomba, figyelemre méltó volt az úgynevezett “aero-fins” –nak nevezett élek a sárvédőkön (lásd a képet). A Subaru Co. szerint ez már megérett a sorozatgyártásra.

Crossover

A második generációs XV-k (Crosstrek vagy XV Crosstrek egyes országokban) az USA-ban készülnek. A jelenlegi modell 2017 áprilisában került futószalagra. értékesítés 2017 augusztusában kezdődött a 2018-as modellévre.

A koncepció a 2016-os genfi ​​autószalonbanban betekintést engedett a leendő autóra. A gyártási modell világpremierje Genfben volt a következő évben. Az amerikai Subaru Crosstrek a 2017-es New York-i autókiállításon debütált, ez lett a 2018-as tipus, ennek USA a fő piaca.

Egy facelift várható az Észak-Amerikai 2021-es modellévben, amelyet majd 2023-ban az új generációs XV / Crosstrek / XV Crosstrek követ. A teljesen elektromos változat várhatóan kapcsolódik a 2024-es modellévhez.

Forester egy újabb generációja 2012 novemberében Japánban került piacra. Az elődökhöz hasonlóan a Forestert crossoverként forgalmazzák.

Japánban a szabványos motor a 2,0 literes négyhengeres, amely atmoszférikus, vagy egy turbófeltöltésű változat. A sebességváltók vagy hatfokozatú kézi vagy Lineartronic CVT.

Az észak-amerikai piacokon az autó új volt a 2014-es modellévhez képest. A 2013 márciusában értékesített tipus standard 2,5 literes motorral, ill. 2,0 literes turbó motorral árulták.
A 2015MY Forester néhány változást jelentett az előzőhöz képest, de egyébként átvették az előző kiadás felszereltségét.
A 2016-os modellévben azonban kisebb változások történtek, és további átalakítás történt a 2017-es modellévben.

Az európai Forester már 2013 márciusában debütált a Genfi autószalonon. A dízel Forester is megjelent a palettán. Ezt Európában már az elkövetkező hónapokban értékesítették.

Az ötödik generációs Forester várhatóan 2018 közepén kerül piacra.

A Forester összeszerelésére Malajziában került sor, a just-auto.com –on előzetesen már 2014. májusában írtak róla. A gyártás 2016 februárjában kezdődött, az XV-vel együtt készítették. A létesítmény összkapacitása 20.000 egység, és a járműveket együttesen értékesítik Malajziában, Indonéziában, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken.
A gyárat a Tan Chong International üzemelteti.

Az ötödik generációs Forester várhatóan 2018 közepén lesz a gyártósoron, majd az év negyedik negyedévében értékesítik az Egyesült Államokban.

A Subaru valószínűleg nem szerel dízel motort az új Forsterbe. Ami az architektúrát illeti, ez is SGP lesz.

Az Outback, amely Észak-Amerikában ugyanazt a két motort kínálja, mint a Legacy, 2014 áprilisában volt a New York-i Autóbemutatón a világpremierje. Észak-Amerikában 2014 júniusában értékesítették az adott régió 2015-ös modellévét. Ez egy rendkívül sikeres jármű az USA-ban.

Volt egy Outback PHEV is, de a dízel beépítése a 2020-as generációban itt is valószínűtlennek tűnik.

A következő generációs Outback várhatóan az észak-amerikai piacon a 2020-as modellévben jelenik meg, bár valószínű, hogy azt már 2018-ban bemutatják, mint concepcióautót, majd a 2019 első néhány hónapjában értékesítik. A gyártás ismét az USA-ban Lafayette-ben és a japán Gunma Main-ban történik. Az már biztos, hogy SGP lesz az autó alapja.

A 2017 januárjában megszületett új Ascent SUV-t, 2018 második felében már árulják Amerikában.

A 4,998 mm hosszú Ascent, amely 2017 novemberében a LA auto show-n jelent meg, hét vagy nyolc személyes, és csak Észak-Amerikában kerül értékesítésre.

A legnagyobb Subaru gyártása az Indiana üzemben lesz. A Subaru további 100.000 darab kapacitással rendelkezik, mivel ahogy már említettem, a Toyota Camry termelése 2016-ban véget ért. A cég további 100.000 új kapacitást adott hozzá, így az Indiana Subaru képes lesz több mint fél millió járművet előállítani. Az amerikai üzem kapacitása évente 514 ezer Ascent jármű lesz a gyártás kezdetétől!

Az új koncepcióautót, az 5200 mm hosszú Viziv 7-t, a 2016 LA auto show-n mutatták be. A tengelytáv hossza 2,990 mm volt.
A második prototípus, az Ascent koncepció, a New York-i autóbemutatón 2017 áprilisában mutatkozott be. Itt erősítették meg a korábban pletykált Ascent modell nevet.

A Lafayette-i gyárat 2017-ben átszervezték, hogy felkészüljenek az Ascent termelésre. A nagy SUV-t az üzem A-vonalán állítják össze. Itt készült az Outback és a Legacy Subaru is. Mielőtt az első Ascent elindulna az A-vonallal, az Outback termelés átkerül a B-vonalra, ahol az Outback/Legacy-t és az Impreza-t építik.

Az Ascent sorozatgyártása májusban kezdődik. Ez lesz az első Subaru az új 260 lóerős, 2,4 l turbo motorral.

Írta: Dr Déry Péter

Forrás:  https://www.just-auto.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.