
Subaru Justy G3X – MY04
A Subaru 1984 februárjában mutatta be új kisautóját, melynek a Justy nevet adták.
Három- és ötajtós kivitelben, három hengeres 1 literes 55 vagy 1,2-es 67 lóerős motorral
volt kapható. Kapcsolhatónégykerékmeghajtással készült, azonban gyártottak csak
elsőkerékmeghajtással is Justy-t. A hátsókerekek a sebváltógomb közepén található piros
gomb benyomásával kapcsolhatók a hajtásláncba.
1987-ben a világon elsőként mutatták be és alkalmazták a Justy-ban az ECVT
(Electro-Continuously Variable Transmission) fokozatmentes váltót. Az ECVT váltó először
csak a fronthajtásos, majd később azösszkerékhajtásos modellekben is megjelent.
A karosszéria 1990-ben átesett egy ráncfelvarráson ahol az 1,2 literes motor már 75 lóerőt
teljesített, továbbá rendelhető volt olyan extrákkal mint első elektromos ablakemelők,
fényszórómosó.
Az FHI 1994-ben befejezte a japán Justy gyártását. Az utód modell alapjaként az
Esztergomban gyártott Suzuki Swiftet választották ki. Az esztergomi üzem gyártókapacitásának
egy részét lekötötték, majd a szükséges átalakítások és módosítások (padlólemez, futómű,
sebváltó, üzemanyagellátó rendszer, kipufogó rendszer, kardántengely, viszkókuplung, hátsó
differenciálmű) elvégzése után 1995-ben elkészült és legördült a gyártószalagról az új
Subaru Justy. Ezt a típust csak Európában értékesítette a Subaru, ez alól Magyarország
olt a kivétel, itthon a Subaru nem forgalmazhatta a típust. Nálunk 1998, 1999, 2000 telén
hozták forgalomba Suzuki Swift GLX Winter II-ként.
1996-2001 között 1.3-as 68 lóerős motorral és a már említett viszkókuplungos állandó
összkerékhajtással, szervó kormánnyal, 96-ban csak vezetőoldali, 96 évvégétol vezető- és
utasoldali légzsákkal készült. 2000 évvégétől már az újabb 1,3-as 16 szelepes 85 lóerős
Euro III-as motorral szállították (ez a változat Suzuki néven sem került itthon forgalomba).
A Justy készült mind három- mind ötajtós változatban.
2003 tavaszán a Swift gyártásának leállításával párhuzamosan a Justy modellel is leálltak.
Az utódja az összkerékhajtásos új Suzuki Ignis lett, amit szintén Esztergomban készítenek
neve Subaru G3X Justy. Európa többi országában 1,3-as 93 és 1,5-ös 99 lóerős motorokkal
szállítják, viszkókuplungos összkerékhajtással.


Subaru Justy G3X – MY04
Az új SUBARU JUSTY fellépésével az egyik legkelendőbb összkerékmeghajtású kisautó
új generációja mutatkozik be.
Az új JUSTY mint teljesen új név és mint új konstrukció áll a startvonalhoz. Tipusjele
Subaru G3X Justy, hossza 3,77, szélessége 1,63 magassága 1,61 méter. Tengelytávja
2,36 méter. A cég a csak ötajtós kivitelben gyártott kocsit két benzines motorvariánssal kínálja:
1,3 literes, 69kW / 94 LE / ill. 1,5 literes, 73kW / 99 LE / teljesítménnyel. Mindkét
négyszelepesnél automatikus a szelepvezérlés, / Active Valve Controll System /,
gázkibocsátásuk megfelel az Euro-4 emissziós előírásoknak. Az ötfokozatú sebváltó mind a
négy kerékre állandó hajtást közvetít, ami illeszkedik a Subaru eddigi, passzív biztonságot
célzó filozófiájához.
Figyelemreméltó a menetteljesítménye. A G3X Justy 1,3-nak 11,7 mp-re van szüksége a
100km/h sebesség elérésére, csúcssebessége 155 km/h, míg az 1,5-ös változatnál ezek az
értékek 11,0 mp ill. 165 km/h.
Az átlagos üzemanyagfogyasztásuk 6,9 ill. 7,2 liter 98-as/100 km.
Az utazás kényelméről és biztonságáról a kitűnő első futóműnél egyedi McPherson
felfüggesztés, kereszttartók és stabilizátor, míg hátul merev tengely gondoskodik. Az úttal
való kapcsolattartás szervókormányzással realizálódik. Elöl belső hűtésű tárcsa-, hátul
dobfékek, szériafelszerelésként ABS tartozik a típushoz. Belül, az első és oldalsó légzsákok
valamint az elülső aktív fejtámaszok szériatartozékok.
A csomagtartó kisautóhoz mérten bőséges 236 literes térfogata a 60:40 arányban osztott
hátsó ülések átrendezésével 526 literre bővíthető. A kiskocsi maximális terhelhetősége 465kg.
Nagyon praktikus, hogy a hátsó fejtámaszok hajlásszöge is állítható. A bőséges szabad
belmagasság és oldaltávolság a kisautót kategóriája kiemelten kényelmes képviselőjévé avatja.
A középkonzolra szerelt kijelző tájékoztatást ad az aktuális benzinfogyasztásról, a külső
hőmérsékletről és az éppen elérhető rádióadóról.

|
G3X Justy 1.3
|
G3X Justy 1.5
|
Motor
|
4 hengeres, vízhűtéses, könnyűfém, 16V, soros
|
4 hengeres, vízhűtéses, könnyűfém, 16V, soros
|
Löktérfogat
|
1328cc
|
1490cc
|
Max. Teljesítmény
|
94LE / 6000perc
|
99LE / 5900perc
|
Max. Nyomaték
|
118Nm / 4100perc
|
133Nm / 4100perc
|
Furat x Löket
|
78,0mm x 69,5mm
|
78mm x 78mm
|
Sűrítés
|
9,5 : 1
|
9,5 : 1
|
Max. seb.
|
155 km/h
|
165 km/h
|
Gyorsulás ( 0-100 km/h )
|
11,7 sec
|
11,0 sec
|
Fogyasztás ( vegyes )
|
6,9L / 100km
|
7,2L / 100km
|
Váltó
|
kézi 5
|
kézi 5
|
Hossz x Széles x Magas
|
3770 x 1605 x 1565 mm
|
3770 x 1605 x 1565 mm
|
Hasmagasság
|
170 mm
|
170 mm
|
Tengelytáv
|
2360 mm
|
2360 mm
|
Fordulókör
|
10,0 m
|
10,0 m
|
Saját tömeg
|
1005 kg
|
1010 kg
|
Max tömeg
|
1470 kg
|
1480 kg
|
Csomagtér
|
236L / 526 L
|
236L / 526 L
|
Gumi méret
|
165/70 R 14
|
165/70 R 14
|
Felni méret
|
4,5J x 14
|
4,5J x 14
|
Tank
|
41L
|
41L
|
|
|
|
|
|
|

Subaru Justy 1.3GX – MY95-03

|
Justy 1.3 – 3ajtós
|
Justy 1.3 – 5ajtós
|
Motor
|
4 hengeres, könnyűfém, soros
|
4 hengeres, könnyűfém, soros
|
Löktérfogat
|
1298cc
|
1298cc
|
Max. Teljesítmény
|
68LE / 6000perc
|
68LE / 6000perc
|
Max. Nyomaték
|
99Nm / 3500perc
|
99Nm / 3500perc
|
Sűrítés
|
9,5 : 1
|
9,5 : 1
|
Max. seb.
|
155 km/h
|
155 km/h
|
Gyorsulás ( 0-100 km/h )
|
13,6 sec
|
14,2 sec
|
Fogyasztás 90 / 120 / város
|
6,3L / 8,5L / 8,6L – 100km
|
6,3L / 8,5L / 8,6L – 100km
|
Hossz x Széles x Magas
|
3745 x 1590 x 1350 mm
|
3845 x 1590 x 1380 mm
|
Hasmagasság
|
170 mm
|
170 mm
|
Tengelytáv
|
2265 mm
|
2365 mm
|
Fordulókör
|
9,2 m
|
9,6 m
|
Saját tömeg
|
865 kg
|
895 kg
|
Max tömeg
|
1305 kg
|
1350 kg
|
Csomagtér
|
135L / 351 L
|
143L / 358 L
|
Gumi méret
|
165/70 R 13
|
165/70 R 13
|
Tank
|
37L
|
37L
|
|
|
|


Subaru Justy 4WD 1000 / 1200 – MY89-94

|
Justy 1000, 3-5a, 5MT, oxid. kat., |
Justy 1200, 3-5a, 5MT |
usty 1200, 3-5a, 5MT, szab. kat., |
Justy 1200, 3-5a, ECVT, szab. kat., |
Motor
|
3hengeres, 4ütemű, vízhűzéses |
3hengeres, 4ütemű, vízhűzéses |
3hengeres, 4ütemű, vízhűzéses |
3hengeres, 4ütemű, vízhűzéses |
Löktérfogat
|
997cc
|
1189cc
|
1189cc
|
1189cc
|
Max. Teljesítmény
|
55LE / 6000perc
|
68LE / 5600perc
|
67LE / 5600perc
|
67LE / 5600perc
|
Max. Nyomaték
|
80Nm / 3600perc
|
97Nm / 3600perc
|
95Nm / 3600perc
|
95Nm / 3600perc
|
Furat x Löket
|
78mm x 69,6mm
|
78mm x 83mm
|
78mm x 83mm
|
78mm x 83mm
|
Sűrítés
|
9,5 : 1
|
9,1 : 1
|
9,1 : 1
|
9,1 : 1
|
Max. seb.
|
145km/h
|
155km/h
|
150km/h
|
145km/h
|
Gyorsulás (0-100 km/h)
|
16,4sec
|
n.a.
|
n.a.
|
n.a.
|
Fogyasztás 90/120/város
|
5,5 /7,5 /7,5L-100km
|
5,8 /7,8 /8,2L-100km
|
5,8 /6,7 /7,6L-100km
|
5,7 /6,2 /6,9L-100km
|
Váltó
|
kézi 5
|
kézi 5
|
kézi 5
|
ECVT – fokozatmentes
|
Fordulókör
|
9,8m
|
9,8m
|
9,8m
|
9,8m
|
Saját tömeg 3a/5a
|
790kg / 805kg
|
820kg / 835kg
|
830kg / 845kg
|
850kg / 865kg
|
Max tömeg
|
1250kg
|
1350kg
|
1350kg
|
1350kg
|
Csomagtér
|
1000L
|
1000L
|
1000L
|
1000L
|
Gumi méret
|
145 SR 12
|
165/65 R 13
|
165/65 R 13
|
165/65 R 13
|
Tank
|
35L
|
35L
|
35L
|
35L
|
|
|
|
|


Subaru Justy 1000/1200 4WD – MY84-88

|
Justy 1000 4WD SL 3a. |
Justy 1000 4WD GL 5a. |
Super Justy 1200 4WD |
Motor
|
3 hengeres, 4 ütemű, vízhűtéses
|
3 hengeres, 4 ütemű, vízhűtéses
|
n.a.
|
Löktérfogat
|
997cc
|
997cc
|
1189cc
|
Max. Teljesítmény
|
55LE / 6000perc
|
55LE / 6000perc
|
68LE
|
Max. Nyomaték
|
80Nm / 3600perc
|
80Nm / 3600perc
|
n.a.
|
Furat x Löket
|
78mm x 69,6mm
|
78mm x 69,6mm
|
n.a.
|
Sűrítés
|
9,5 : 1
|
9,5 : 1
|
n.a.
|
Max. seb.
|
145 km/h
|
145 km/h
|
n.a.
|
Fogyasztás 90/120/város
|
5,4/ 7,2 /7,2L – 100km
|
5,4/ 7,2 /7,2L – 100km
|
n.a.
|
Váltó
|
kézi 5
|
kézi 5
|
n.a.
|
Fordulókör
|
9,8m
|
9,8m
|
n.a.
|
Saját tömeg
|
730kg
|
740kg
|
n.a.
|
Max tömeg
|
1180kg
|
1180kg
|
n.a.
|
Csomagtér
|
138 / 455L
|
138 / 455L
|
n.a.
|
Gumi méret
|
145 SR 12
|
145 SR 12
|
n.a.
|
Tank
|
35L
|
35L
|
n.a.
|
|
|
|
|

|